Egyáltalán nem volt csendes péntek reggel a debreceni köztemető 37-es parcellájának környéke. A zsibongás akkor maradt abba egy pillanatra, amikor egy tagbaszakadt, fekete öltönynadrágot és fehér inget viselő kopasz férfi elkiáltotta magát: „Tizenkettő!” A „hazai pályán” induló debreceni sírásó a sorszámát mondta be, miután társával együtt elsőként teljesítette a kissé bizarrnak tűnő megméretésen kiszabott feladatot.
A Magyarországon első alkalommal rendezett sírásó versenyen egyfelől azt értékelte a zsűri, hogy a kétfős csapatok hány perc alatt ássák ki a 80 centiméter széles, két méter hosszú, 160 centiméter mély sírt, és azt is, mennyi idő alatt hantolják be. Másfelől számított, hogy a sírásók milyen halomba pakolják a kiásott földet, végezetül pedig pontozták is az elkészült hantot. Puskás Béla zsűrielnök szerint a hagyományteremtő szándékkal megrendezett versenyre két okból van szükség.
Az esemény a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete szakmai konferenciájának a része, és arra szeretné felhívni vele a közvélemény figyelmét, hogy a kegyeleti kultúra képviselői között is vannak szép számmal, akik magas szintű szolgáltatást képesek nyújtani. Ezenkívül volt egy prózaibb oka is a rendezvénynek: a győztes csapat képviseli majd hazánkat a visegrádi országok Trencsénben sorra kerülő versenyén.
A debreceni „válogatón” kiderült: noha az embernek elsőre a fekete jut eszébe a temetkezésről, mégis sokszínű ez az iparág, vagy ahogy Puskás Béla fogalmazott: kultúra. Amikor ugyanis megkezdődött a verseny, és a sírásók nekiálltak sírt mélyíteni, akkor a partvonalon tartózkodó vezetőjükből, vagyis a temetkezési vállalkozókból egyszerre tréner és menedzser lett. Többen fényképezni kezdték alkalmazottjaikat, de például Fülep Norbert, a kékben induló karcagi csapat képviselője azonnal telefonálni kezdett.
– Sima, homokos talaj, semmi extra – magyarázta. A karcagiak – az indulók közül egyedüliként – sárga szalagkordonnal vették körbe a sírjukat. Fülep Norbert szerint ez jogos elvárás, munkájuk során ők is mindig így járnak el. Hozzáteszi azonban, hogy még ha nem is az ő praxisukban, de előfordult, hogy valaki így is beleesett a megásott sírgödörbe. A karcagi csapat vezetője egyébként a fejére tolt napszemüvegével és sötét, combközépig érő zakójával olyan benyomást keltett, mint az angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League higgadt és megfontolt edző-menedzserei: halkan, de határozottan buzdította sírásóit.
Szöges ellentéte volt a kisvárdai Paróczai László. A tetovált, fülbevalós, tarajos vállalkozó együtt lélegzett versenyzőivel, ahogyan azt Diego Simeonétól, az Atlético Madrid focicsapatának edzőjétől szokhattuk meg. Paróczai ha akarta volna, sem tudta volna letagadni, hogy büszke sírásóira, csak azt sajnálta, hogy ilyen fontos szerepet játszik a végeredményben az idő. Azt vallja ugyanis, hogy a szépen kialakított sírgödörrel adja meg a végtisztességet a halottnak. Miközben ezt mondta, csapata csuromvizesen, lihegve állt neki a kilapátolt föld feldíszítésének. A sír négy sarkára gúlát formáztak, tetejükbe kis tujaágakat tűztek. A kisvárdaiak nem bíztak semmit a véletlenre: nagyon szerettek volna kijutni Trencsénbe, és ezért mindent bevetettek, még egy motoros fűrészt is hoztak magukkal, hátha szükségük lenne rá.
A székesfehérváriaknak bezzeg jól jött volna: a Fejér megyei csapatnak jutott a legrosszabb terület, az egyik sírásó, Kovács Márton alkarnyi hosszúságú, hüvelykujjnyi vastag gyökereket dobált ki a sírból. A fehérváriak az utolsók között fejezték be így a gödrük kimélyítését, úgyhogy a kopasz, piercinges sírásó kicsit ki is fordította és a rendezvényhez igazította a híres mondást: „Nem a győzelem, hanem a részvét a fontos.” Kérdésünkre elmesélte, mi minden nehezítette már a munkájukat: télen a fagy, de betontömbök, lánctalp, régi sír, háborús holttest, bomba évszaktól függetlenül is felbukkanhat a földben. Utóbbihoz ráadásul tűzszerészt is kell hívniuk, és az bizony elnyújtja a munka idejét.
A nyíregyháziak vezetője, Gombos Csaba arra volt a legbüszkébb, hogy csapatának tagjai elsőre eltalálták a paramétereket. Hiába, huszonöt éve ez a szakmája. Ahogy fogalmaz, van olyan, amikor egy napon nyolc temetésre kell megásatni a sírt, és ezért neki „sírásói vannak, nem homokszobrászai”. Gombos Csaba a cicomázott sírokat kicsit giccsesnek tartja, ám megjegyezte, ha a hozzátartozók ilyesmit kérnek, szó nélkül teljesítik.
A szomszédos sírnál serénykedő jánoshalmiak fehér, áttetsző anorákjukban úgy néztek ki, mintha nem sírt ásni, hanem helyszínelni érkeztek volna, szerszámaikat is hasonló precizitással tisztogatták meg. Amikor pedig munkaruhájukat lekapták, akkor fekete nadrágjukban, fehér ingükben és lila mellényükben inkább szállodapincérnek tűntek, mint sírásónak. A verseny végén a csapatok visszahantolták a sírgödröket, majd díszegyenruhában megálltak az elkészült sírdombok között. Az eredményhirdetéskor kiderült: a versenyt a debreceniek nyerték, ők képviselik tehát Magyarországot a novemberi trencséni megméretésen.
