Éveken át nem fizette a tagdíjat a MÚOSZ

Nehezebb nemzetközi sajtóigazolványt igényelni a szervezet hibásan küldött nyilvántartása miatt.

Buzna Viktor
2016. 08. 25. 4:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nehezebben igényelhet nemzetközi sajtóigazolványt magyar újságíró, miután a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) évekig nem fizetett tagdíjat az azt kiállító nemzetközi szervezetnek – tudta meg lapunk. Sajtóigazolvány ugyanis az országos szakszervezeteken keresztül igényelhető a Nemzetközi Újságíró-szövetségtől (IFJ), a legerősebb hazai sajtó-érdekképviseleti szervezet, a MÚOSZ fizetési nehézségei miatt azonban ez jelenleg csak az Újságíró Szakszervezetnél lehetséges. Tóth Károly, a MÚOSZ ügyvezető elnöke lapunk megkeresésére elmondta: az ügy megoldása több mint egy éve húzódik. A tagdíjat a MÚOSZ az Európai Újságíró-szövetségnek (EFJ) fizeti, a két nemzetközi szervezet pedig osztozik a befolyt összegen. – A MÚOSZ korábbi nemzetközi felelőse rossz taglétszámot adott át, ezért a befizetendő összegnél jóval magasabb számlát kaptunk – magyarázta az ügyvezető elnök. Az EFJ-nek ugyanis a teljes, 4400 fős taglétszámot jelentették, miközben az aktívak, vagyis a nemzetközi igazolványra jogosultak csak 1400-an vannak.

– Természetesen nem mindegy, hogy 4400 vagy 1400 fő után kell-e tagdíjat fizetnünk a nemzetközi szervezetnek – folytatta Tóth Károly. Hozzátette, az EFJ vezetőjével akkor személyesen tárgyalt a felhalmozódott tartozás átütemezéséről. Tavaly júniusban azonban új elnökség vette át a MÚOSZ vezetését, az azóta már menesztett vezetés tevékenysége viszont Tóth szerint csak rontott a helyzeten. – A MÚOSZ új vezetésének döntése értelmében a szövetség kilépett az IFJ-ből. Ez szinte öngyilkos lépés volt – mondta Tóth Károly.

A Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy a szervezetnél konfliktusoktól sem mentes személyi változások történtek. A Fővárosi Törvényszék július 13-án elfogadott ítélete szerint szabálytalanul hívták össze a tavaly júniusi tisztújító küldöttgyűlést. Az elnöki posztra akkor Komlósi Gábort választották meg, a bírósági ítélet következtében azonban Tóth Károly vette át a sajtószervezet vezetését. Az ügyvezető elnök elrendelte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége teljes átvilágítását, amely jelenleg is tart. A nemzetközi szervezetekkel a helyzet mielőbbi rendezésére törekednek, erre a következő hónapokban kerülhet sor Tóth Károly szerint.

Az ügy kapcsán megkerestük az IFJ-t is, lapzártánkig azonban nem kaptunk választ. Szerettük volna megszólaltatni továbbá Komlósi Gábort is. Ő írásban annyit válaszolt, a legfontosabb, hogy a szövetség és a szakma megőrizze presztízsét, annak azonban semmilyen nyilatkozatháború vagy sárdobálás nem tenne jót.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.