Munka nélküli képviselő

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Mandátumot szerzett, ezért nem lehetett közmunkás

Horváth Csaba László
2016. 08. 12. 12:20

Az alapvető jogok biztosa az eset miatt kezdeményezte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternél, hogy gondoskodjon arról, hogy a jövőben a megyei kormányhivatalok a képviselői összeférhetetlenségre vonatkozó szabályokat egységesen értelmezzék és alkalmazzák. Székely László ezenkívül kezdeményezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal vezetőjénél, hogy felügyeleti jogánál fogva vizsgálja felül a területén működő települési önkormányzatok összeférhetetlenséggel kapcsolatos jogalkalmazási gyakorlatát, és tegye meg a szükséges intézkedéseket a törvényesség mielőbbi helyreállítása érdekében. Az ombudsman egyúttal felkérte Pusztadobos jegyzőjét, hogy a jövőben a szabályokat tartsa meg, ugyanis állásfoglalása szerint az összeférhetetlenség megállapítása nem jegyzői, hanem képviselő-testületi hatáskör.

A képviselő ma is közfoglalkoztatottként dolgozik, ám nem az önkormányzat szervezte programban – mondta lapunknak Dani Attila polgármester. Közölte, az önkormányzat segítségével sikerült a férfinak munkát szerezni a Magyar Közút által működtetett közfoglalkoztatásban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.