Juhász: Csak a síp maradt

Mivel Orbán Viktor kizárólag a nemzeti ünnepeken áll színpadra, ilyenkor tudnak jelzést küldeni neki.

Markotay Csaba
2017. 03. 15. 15:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eredményesnek tartja a mai, Múzeumkertnél tartott, sípolással egybekötött akciójukat Juhász Péter. Az Együtt elnöke lapunknak azt mondta, hogy tavaly október 23-val ellentétben (amikor a biztonsági emberek nem engedték bejutni a kordonon belülre, a színpad közelébe) most a biztonsági szolgálat tökéletesen végezte a munkáját. „Volt nyilván kisebb lökdösődés és beszólogatás, de ezeket jól kezelték, és komoly atrocitással egyáltalán nem találkoztam.”

Arra a felvetésre, hogy miért a nemzeti ünnepen sípoltak és fütyültek, Juhász Péter azt mondta, a nemzeti ünnep olyan szempontból másodlagos, hogy az Együtt Orbán Viktor miniszterelnök nyilvános szerepléseinél fütyül, a miniszterelnök azonban a jelek szerint kizárólag a nemzeti ünnepeken áll fel a színpadra. „Március 15-e a sajtószabadság és a szólásszabadság ünnepe is. Itt kifejezetten témába vág, hogy mi visszajelzést adjunk neki. És nem maradt más eszközünk, mint a síp” – mondta. Juhász Péter jelezte, boldogan leülne Orbán Viktorral egy vitára, hogy érveljenek egymással szemben, csak sem ő, sem egy átlag állampolgár nem tud visszajelzést adni neki. – Az Együtt követelése az volt március 15-e alkalmából, hogy a kormányfő tartson nyilvános közmeghallgatást, ahol bárki felteheti a kérdéseit, vagy szembesítheti a kritikáival. „Amíg ez nem történik meg, addig fütyülni fogunk, mert nincs más eszközünk.”

Juhász Péter szerint a gyülekezés, illetve a gyülekezési jog gyakorlása mindig sérelemmel jár mások esetében (ahogy például egy futóversenynél is lezárják a fél várost), ezt épp a bíróság mondta ki, amikor tegnap hatályon kívül helyezte az Együtt akcióit tiltó rendőrségi határozatokat. Mint fogalmazott, egy nemzeti ünnepen a véleménynyilvánítás szabadsága sokkal magasabb rendű érdek, mint hogy egyébként egy politikus elmondhassa a saját beszédét. „Itt az állampolgároknak is vannak jogaik, mi ezt gyakoroltuk.” Hozzátette, 1848. március 15-én az akkori ifjak azért küzdöttek, hogy megvalósuljon például a sajtószabadság, és „ilyen értelemben nekünk kötelező ezeket az értékeket a mindennapokban képviselnünk”. Az Együtt azt képviseli, hogy az év maradék 364 napján is biztosítani kellene a sajtószabadságot, amit ma Orbán Viktor a földbe tipor – fogalmazott Juhász Péter.

Kövesse velünk a március 15-i ünnepi megemlékezés élő hírfolyamát!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.