Megújítás Széchenyi szellemében

A Magyar Tudományos Akadémia átalakítása ellen tiltakozók a közelmúltbeli tüntetéseken fekete lepelt húztak az alapító Széchenyi István szobraira, mert szerintük a struktúra módosítása nem nyerné el a gróf tetszését. Ennek ellentmond Széchenyi korabeli levelezése, amely szerint a megalakulása után nem sokkal a gróf már a tudóstársaság megújításáért küzdött, hogy annak munkája jobban szolgálja a nemzet érdekét. A felelőtlen gazdálkodást is rendszeresen szóvá tette, sőt a támogatás visszavonását is kilátásba helyezte. Összeállításunkban a legnagyobb magyar gondolatait idézve mutatjuk be a szembetűnő párhuzamokat az MTA működését érintő akkori és mai vita kapcsán.

Akik a legnagyobb magyar szobrára leplet húznak és kicsavarják a gondolatait, vele mennek szembe Fotó: Havran Zoltán

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) struktúrájának átalakítása kapcsán a módosítás ellenzői előszeretettel hivatkoznak az intézmény alapítójára, Széchenyi Istvánra. Az év elején a Jobbik és a Momentum fekete lepellel fedte le a legnagyobb magyar köztéri szobrait. Az Akadémia dolgozói július másodikai tüntetésükön szintén ilyen módon adtak hangot aggodalmaiknak. Emellett azonban felolvasták Széchenyi 1858. november hatodikán kelt levelét, amelyből összeollózták a legáthallásosabb sorokat, például ezt: „Hogy kormányunk mostani rendszere a magyar nemzetiség igényeivel és értékeivel szemközt áll, azt a legvakabb is észreveheti.” Arról azonban eddig nem beszélt senki, hogy a kontextusból kiragadott idézetek az eredeti szövegkörnyezetben pont az ellenkezőjéről szólnak, mint ami miatt az Akadémia a tüntetésre citálta azokat.

Széchenyi István 1825. november negyedikén ajánlotta fel birtokainak egyéves jövedelmét, hatvanezer forintot egy hazai akadémia, a Magyar Tudós Társaság létrehozására. Elsődleges felada­tául a magyar nyelv megőrzését és ápolását jelölte meg. „Szellemi minőség, versenyképes, anyanyelvünkre épülő tudás nélkül az ipartelepek csak arra jók, hogy ültetvényes rabszolgák legyünk saját honunkban” – érvelt Széchenyi a magyar nyelvű tudományos munka fontossága mellett. A magyar nemzet megmaradását és gazdasági fejlődését a gróf kortársainak nagy része is a tudománytól várta.

Mivel a felajánláshoz többen is csatlakoztak, így megalakulhatott az MTA elődje, ám az 1830-as évekre lelohadt a kezdeti lelkesedés, és az adakozók száma is csökkent, valamint a tudóstársaság sem váltotta be Széchenyi reményeit. A gróf az elvégzett munka mennyiségével és minőségével sem volt elégedett. „Három színjáték fordítása, mely elég rossz ízléssel közre bocsájtatott, tele van hibákkal. A Zsebszótárt tavaszra ígérték, még most sem látott az első ív napvilágot. […] Igazi sine cura hizlaló intézet!” – tette hozzá elkeseredésé­ben, arra a következtetésre jutva, hogy az Akadémián könnyű munkáért lehet kimagasló javadalmazást szerezni.

A tudóstársaság rosszul gazdálkodott a rábízott pénzzel, amely miatt Széchenyi a korábbi felajánlásai visszavonásával is fenyegetőzött: „Én scandalumot teszek, ha azon ostoba Schedel vagy Toldy vagy akárhogy hivják még financziális részét is megrontja a magyar Akademiá­nak. Szellemi részét ugy is már megb…szták” – írta arról a Schedel (Toldy) Ferencről, aki 1835-től lett az Akadémia kinevezett titkára, és akit a gróf korábban az akadémiai reformterveibe is beavatott, miközben az rendszeresen jelentett az osztrák titkosrendőrségnek. Az alapító az intézmény megreformálását szerette volna elérni a saját javaslatai alapján, terve azonban süket fülekre talált annak vezetőinél.

Az Akadémia 13. közgyűlésén tartott, 1843-as beszédében végül aztán a politikát és a kormányzatot is megemlítette. Úgy vélte, hogy egy módon lehet megállítani és megelőzni a fokozódó akadémiai „nemtörődömséget”: kell egy irány, egy cél, ami távolabbra mutat és nagyobb ívű, mint amire egy kisebb tudóskör vállalkozhat. Ez pedig a kormányzat bevonása volt.

Akik a legnagyobb magyar szobrára leplet húznak és kicsavarják a gondolatait, vele mennek szembe
Fotó: Havran Zoltán

A kordokumentumok alapján az Akadémia helyzete később sem rendeződött. Az 1858-as levelében így írt Széchenyi az elbukott szabadságharc után tíz évvel az Akadémia elnémetesítési kísérlete kapcsán: „…már majdnem csupán az Académia mutat arra, mi szerént nemzetünk kioltva még nincs. ’S most ezen utolsó igazán magyar intézet is ki legyen sarkából forgatva? Fájdalom igen, mert hiszen az Académiai alapszabályok minap le érkezett megváltoztatása, legalább saját lelki szemem előtt, nem egyéb és nem kevesebb, mint oly döfés, mely könnyen halálra vezet.” A levél – melyet az akadémiai dolgozók tüntetésén is felolvastak – ebben a kontextusban értelmezhető: miután Széchenyi évtizedeken át küzdött azért, hogy az Akadémia megújuljon, és végre teljes egészében a magyar nemzet szolgálatába álljon és a nyelvet őrizze, kutassa és ápolja, azután a bécsi kormányzat elrendelte, hogy ezentúl csak német nyelven lehet felszólalni az intézmény közgyűlésein, és törvénybe akarta iktatni, hogy a magyarországi tudományos kutatások nyelve csakis a német lehet. Tehát nem egy független magyar kormány ellen kelt ki, hanem egy labanc helytartó kormánya ellen a Bach-korszakban, s az udvar németesítési törekvései ellen.

„Én a haza oltárára áldozatomnak kamatját azon pillanattól fogva fizetni nem fogom, ha tapasztalni lennék kénytelen, hogy adományom de facto, mert hiszen szép szavakra és igéretekre bizony én nem adok semmit is, más vágásba szoríttatnék, mint az, ami a magyar akadémia eredeti czéljával megegyez, és mely nemzet és fejedelem közti törvény által megerősíttetvén, fel is szenteltetett” – fenyegetett hiábavalóan a pénzügyi támogatás visszavonásával ismét. E lehetőséget örököseire is kiterjesztette: „Én, valamint örökö­seim, az alapító levél értelmében járulékunkat a megmérgezett magyar akadémiától elvonván, valami más hazai célra fordítandjuk, mely czélt azonban saját magunk tüzendjük ki, e foglalatosságtúl mindenki mást határozottan felmentvén.”

A gróf tehát azt a szerepet szánta az intézménynek, hogy az ott végzett tudományos munka a nemzet fejlődését segítse elő. Az MTA jelenlegi struktúrája erre nem alkalmas, amit objektív adatok sorával lehet alátámasztani. A nemzetközi mérések azt mutatják, hogy a magyar kutatás és innováció eredményessége tekintetében az EU országainak utolsó negyedében helyezkedünk el. A Horizont 2020 programban, amely az EU kutatás-fejlesztési és innová­ciós politikáját 2014–2020 között meghatározó program, csupán a támogatások 0,6 százalékát sikerült elnyernünk. Korábban Palkovics László, az Innová­ciós és Technológiai Minisztérium vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az MTA ötezer főt foglalkoztató kutatóintézet-hálózata 2018-ban egyetlen szabadalmat sem jelentett be. Sajnos a sor még folytatható lenne.

A kutatóhálózat és a finanszírozás átalakítása azért, hogy az Akadémia a magyar nemzet ügyét jobban szolgálja, pontosan olyan tett, amit Széchenyi kívánatosnak tartott volna a maga idejében. A gróf már az intézmény létrehozása után röviddel a megújításán fáradozott. Ennek érdekében a támogatást is kész lett volna visszavonni a testülettől, és az 1840-es években a kormánnyal való együttműködés lehetőségeit is kereste. Akik szobrára fekete lepelt húznak és gondolatait pajzsként próbálják maguk elé tartani az átalakítás ellen tiltakozva, azok pont Széchenyi szellemiségével ellentétesen cselekednek.