időjárás 12°C Szabina 2021. October 27.
logo
Jogállamot csak az alaptörvény és a jogszabályok betartásával lehet építeni

Együtt álltak ki a magyar jogászok az alaptörvény mellett

Magyar Nemzet
Forrás: MTI
2021.09.25. 16:02 2021.09.25. 16:10
Együtt álltak ki a magyar jogászok az alaptörvény mellett

A Magyar Jogászgyűlés hitet tesz a jogállamiság mellett azzal, hogy jogállamot csak jogállami módon, tehát az alaptörvény és a jogszabályok maradéktalan betartásával lehet építeni

– közölte Bánáti János, a Magyar Jogászgyűlés és a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, valamint Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet elnöke és az Orbán-kormány korábbi igazságügyi minisztere az MTI-vel.

Közleményükben úgy fogalmaztak: 

az alaptörvény elfogadását követő tizedik évben a Magyar Jogászgyűlés áttekintette az elmúlt évtized jogi vonatkozású változásait. Hangsúlyozták: a korábbi ideiglenes alkotmány helyébe a vonatkozó jogszabályok betartásával, az ország közjogi hagyományait megőrző és a jövő generációért felelősséget vállaló alaptörvényt fogadtak el. 

Arra is emlékeztettek: Magyarország az alkotmányos önazonosságát és lényegi állami funkcióit megőrizve vesz részt az európai országok együttműködésének rendszerében. Kiemelték, hogy az elmúlt évtizedben a magyar jogrendszer megújulása mellett a hazai jogászképzés színvonala is emelkedett. „Korszerű anyagi és eljárásjogi kódexek jöttek létre, új törvények és az alapjogok érvényesítését szolgáló jogszabályok készültek” – írták, amelyek gyakorlati érvényesülését is áttekintette a Magyar Jogászgyűlés.

Közleményükben azt is hangsúlyozták: a magyar jogásztársadalom képviselői céljuknak tekintik az igazságszolgáltatásba és a jogászi hivatásba vetett közbizalom megtartását és erősítését.

A Magyar Jogász Egylet közölte: 

Magyarország alkotmányos, társadalmi stabilitásának és az ország versenyképességének záloga a színvonalas jogalkotás és jogalkalmazás.

Mint írták: 

a jövőt érintő kérdésekről szóló vita a demokratikus jogállam és közvélemény alkotóeleme, amely azt a célt szolgálja, hogy a kihívásaira adott válaszok a legszélesebb körű egyetértésen alapuljanak.

A tizenötödik magyar jogászgyűlést a héten tartották Balatonfüreden.

Ezek is érdekelhetik

A zöldpénz irányítja a világot

magyarnemzet.hu

Brenner Koloman a kommunizmus áldozatain viccelődött

magyarnemzet.hu

A harangozó magányossága

magyarnemzet.hu

Vészesen közelít a hitelmoratórium vége!

magyarnemzet.hu

Iskolába vitte három gyerekét, és meghalt utána

origo.hu

KVÍZ: Mennyit tudsz a testzsírról?

gyogyzona.hu

Tömegmészárlás, kannibalizmus, merénylet az elnök ellen – gyilkosok, akik egy film miatt öltek

origo.hu

Ki lesz a hét emírség első szépségkirálynője?

Itt a bizonyíték, hogy Márki-Zay Péter a migráció híve - videó

origo.hu

Felfedte a jövőt az időutazó, idén még négyszer kapunk majd sokkot

borsonline.hu

Tordai Bence Varga Juditot zaklatta ahelyett, hogy az áldozatsegítéssel foglalkozott volna

magyarnemzet.hu

Itt a bizonyíték, hogy Márki-Zay Péter a migráció híve - videó

origo.hu

A harangozó magányossága

magyarnemzet.hu

Tordai Bence Varga Juditot zaklatta ahelyett, hogy az áldozatsegítéssel foglalkozott volna

magyarnemzet.hu

Brenner Koloman a kommunizmus áldozatain viccelődött

magyarnemzet.hu

Ezekben a vidéki városokban fejleszthetik a repteret

vg.hu