Bár már sokan nem emlékeznek rá, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje több alkalommal köszörülte a nyelvét a CÖF–CÖKA által szervezett békemeneten, sőt a kormánypártok szavazóinak sértegetéséből is sportot űzött. Egy korábbi beszámoló szerint 2018 decemberében Márki-Zay Péter egy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselővel közösen tartott budapesti fórumon arról értékezett, hogy ha a békemenet résztvevőivel megismertetnék a kormány – Márki-Zay szerinti – „igazi” politikáját, akkor ők akarnák felakasztani a miniszterelnököt.
Márki-Zaynak szálka a szemében a békemenet
Amellett, hogy Márki-Zay Péter a békésen demonstráló fideszeseket egyebek mellett vakhittel vezérelt, rendkívül tudatlan embereknek minősítette, az is előfordult, hogy a békemenet megzavarására biztatta a Mindenki Magyarországa Mozgalom szimpatizánsait. Sokak szerint az ellenzék október 23-i nagygyűlésének helyszínválasztása is ezt a célt szolgálja.

Hódmezővásárhely első embere akkor kiemelte: a Mindenki Magyarországa Mozgalommal (MMM) szimpatizálók nemcsak anyagilag támogathatnák a pártot, hanem
szükség van arra is, hogy ha lesz egy békemenet Bayer Zsolt szervezésében, akkor a Bem tértől a Kossuth térig az összes épületet ki kell plakátolni: »Ruszkik haza«
– fogalmazott Hódmezővásárhely polgármestere. Emellett – folytatta – szükség van migránsszámlálóra is, ami azt mutatja, hogy eddig Soros Györgynek egyetlenegy migránst sem sikerült becsempésznie Magyarországra, Orbánnak viszont legalább 23 ezret. Véleménye szerint
ha ezeket a tényeket megismertetnék az emberekkel, mire a békemenet résztvevői a Bem térről elérnek a Kossuth térre, ők akarják majd felkötni Orbánt.
Néhány nappal később a közösségi oldalán még mindig a békemeneten lovagolt, mondván, ez egy nagyon jó alkalom arra, hogy
szembesítsük a teljes megtévesztettség miatt még mindig a Fidesz őszinte antikommunizmusában és migránsellenességében hívő, és ezzel a vakhittel vezérelt, jellemzően képzetlen vagy rendkívül beszűkült, a világról kevés információval rendelkező és általában idősebb korosztályt.
Úgy tűnik, a kormánypárti szimpatizánsok becsmérlése visszatérő elem Márki-Zay Péter retorikájában, hiszen idén márciusban ismét a fideszes választók szellemi képességeit, majd a békemenet résztvevőit minősítette. – Az egyébként a Fidesz leépülésének egy nagyon komoly szindrómája, hogy milyen szellemi és erkölcsi színvonalú embereket tudott az elmúlt években bevonzani – hangoztatta a polgármester, megjegyezve:
nyilván a békemenet sem igazán a professzorok felvonulása volt.
Ezt követően pedig kijelentette:
ha egy vidéki városban a Fidesz összegyűjti a legjobb embereit, akkor valószínűleg egy keresztrejtvényt sem tudnának megfejteni.
A botrányos megnyilvánulás után Hódmezővásárhely polgármestere azzal védekezett, hogy ő nem a szavazókra, hanem a pártemberekre gondolt.
Ellenzéki provokáció?
A Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter vezette baloldali összefogás először a 2006-os rendőrterror egyik helyszínén, az Astoriánál tervezett október 23-i megemlékezést, végül azonban a Dózsa György út és az Andrássy út kereszteződése mellett döntöttek. Az ellenzék október 23-i nagygyűlésének helyszínválasztását a békemenet szervezői azonban így is felelőtlen döntésnek titulálják, mivel Orbán Viktor az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál, az Erzsébet téren mondja el ünnepi beszédét, ami lehetőséget adhat a két tábor találkozására.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Diákok kérdéseire válaszolt Kapu Tibor a világűrből + galéria
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.

Magyar Péter ukrán kém barátja panaszkodik, hogy kémkednek utána + videó
Nem tetszik Tseber Rolandnak, hogy lebukott.

Olyan eszelős hőség lesz, hogy kiadták a narancs figyelmeztetést
Csütörtökön hazánkban lesz olyan hely, ahol közel 40 fokot fognak mérni.

Azahriah sértegetése után felháborodott az internet + videó
Több millió embert sértett meg az előadó.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó

Már meg is született Vajna Tímea kislánya? Ő lehet az első a családban

Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené

Zámbó Jimmy fia is reagált Ruszin-Szendi zsírleszívására

Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó

Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere

9 egyszerű kevert süti, amit gyorsan elkészíthetsz a kánikulában is

Azahriah sértegetése után felháborodott az internet + videó

Lenőni Azahriah mellé

Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó

Váratlan helyről kapta meg a kegyelemdöfést Aranyosi Péter, Kormos Anett volt a tettes
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Diákok kérdéseire válaszolt Kapu Tibor a világűrből + galéria
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.

Magyar Péter ukrán kém barátja panaszkodik, hogy kémkednek utána + videó
Nem tetszik Tseber Rolandnak, hogy lebukott.

Olyan eszelős hőség lesz, hogy kiadták a narancs figyelmeztetést
Csütörtökön hazánkban lesz olyan hely, ahol közel 40 fokot fognak mérni.

Azahriah sértegetése után felháborodott az internet + videó
Több millió embert sértett meg az előadó.