Október 23-án megelevenedik a történelem

Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzet főszerkesztője a Meggyalázott demokrácia nevű tárlatról nyilatkozva a Hír TV-nek elmondta: Fontos emlékezni arra, amikor 2006. október 23-án a hatalom vérbe fojtotta a megemlékezést, erre pedig kiválóan alkalmasak azok a fotók, amiket a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében lehet megtekinteni.

Magyar Nemzet
Forrás: Hír TV2021. 10. 23. 10:37
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Én azt gondolom, hogy politikailag, történelmileg bármilyen ítéletet ki lehet mondani, annak is van relevanciája, de ezek a tekintetek, ezek az arcvonások, ezek az elképedt arcok, amelyek a Múzeumkert körül elhelyezett fényképeken láthatók, nagyon beszédesek. A kiállításunk címe, hogy Meggyalázott demokrácia, amiben benne van a gyalázat átélése, és látjuk az áldozatok arcvonásait, és a tekintetükben az elképedést

– rögzítette Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzet főszerkesztője a Hír TV Napi aktuális című adásában. Szavai szerint a tárlaton emberi drámák egész sokaságát látjuk. 

Látjuk a tüntetőt, amint a saját fejéből kicsorduló vércsíkra csodálkozik rá dermedten; mintha egy posztapokaliptikus tájban lenne, ahogy látjuk a gyönyörű szép, vér áztatta nemzeti szalagot a homlokon. Látjuk, hogy az emberek próbálnak egymásnak segíteni, és nem értik

 – fogalmazott.

Kiemelte, a fotó mint műfaj, egészen kiváló, főleg a fiataloknak, akik olyan világban élnek, ahol képeket pörgetnek a képernyőkön, így hozzászoktak a képi kultúra üzeneteihez; amikor viszont a fiatalok megnézik a képeket, hirtelen megelevenedni látják a történelmet.

Lapunk főszerkesztője arra is kitért, számára az évforduló kapcsán az a legizgalmasabb, hogy ilyenkor minden „megelevenedik”. 

– Rossz bejáraton próbáltam bemenni, amikor vendég voltam, és egy nagyon kedves segítő az egyik kijárattól a másikig kísért, és ez alatt az idő alatt elmondta, hogy ő mit csinált 2006. október 23-án 

– magyarázta, majd L. Simon Lászlóval, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójával is erről kezdett beszélni.

– Az emlékezetkultúránknak egy nagyon fontos próbatétele, ami 2006-ban történt, mert úgy közelmúlt, hogy benne élünk, még emlékszünk rá, de valóban ott kell hogy legyen ez is velünk – hívta fel a figyelmet Toót-Holló. Hangsúlyozta, „Most összesűrűsödik az idő, és különféle eszközökkel, ki az utcán, egy tömegben, együtt rezdülve, együtt lépve, ki egy moziteremben, egy filmet megcsodálva, végigizgulva, ki pedig a képeken visszaköszönő tekinteteknek az erejét magán érezve emlékezik”. 

– Én azt gondolom, hogy a Magyar Nemzet kiváló fotóriporterei által készített képeknek hála a kiállítás csodaszépen beilleszkedik ebbe a sorba

– húzta alá.

Arra a kérdésre, hogy mit érzett, amikor a képeket szemlélte, a főszerkesztő elmondta: „Ugyanazt a gyalázatot és elképedést, amit a tekintetekben látok”.

– Mindenkinek csak ajánlani tudom, menjen el, sétáljon végig a Múzeumkert mellett, és döbbenjen meg!

– tette hozzá.

Borítókép: Kurucz Árpád

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.