Az Anonymus által legutóbb közreadott hangfelvétel kapcsán kérdezte Rónai Egon Gy. Németh Erzsébetet a Városháza eladása kapcsán kialakult botrányról. Az ATV műsorvezetője mindent megtett ugyan, hogy értelmezhető választ kapjon a DK-s főpolgármester-helyettestől, azonban ő is csak mellébeszélést kapott konkrétumok helyett. Hiába szembesítette Rónai a politikust azzal, hogy a legutóbbi hangfelvételen Bajnai Gordon is hallható, amint az ingatlan értékesítéséről tárgyal, Gy. Németh itt is megpróbált kitérni a válaszadás elől. Különösen érdekes volt, amikor Rónai afelől érdeklődött, hogy mégis ki Barts Balázs főnöke, hiszen Karácsony Gergely őt nevezte meg bűnbaknak a lebukása után. A DK-s politikus megpróbálta elterelni a témát, de végül kénytelen volt beismerni, hogy Barts Karácsony irányításával dolgozik.
Kínos, de árulkodó semmitmondás Gy. Németh Erzsébettől az ATV-n
Rónai Egon mindent megtett, hogy értelmezhető nyilatkozatot csikarjon ki Gy. Németh Erzsébetből a Városháza-gate ügyében, de kudarcot vallott. A DK-s főpolgármester-helyettes olyannyira összefüggéstelen válaszokat adott, hogy az még az ATV műsorvezetőjének – és a nézőnek – is feladta a leckét. Gy. Némethről érdemes megjegyezni, hogy Gyurcsány Ferenc helytartója a városházán, a baloldali előválasztáson pedig csúfos vereséget szenvedett – amúgy meg a DK-sok szeretett Zsókája – írja a PestiSrácok.hu.

Annak kapcsán pedig, hogy ha tényleg nem terveznek eladást és valóban nincs „semmi látnivaló”, akkor miért kapott figyelmeztetést Barts Balázs, Gy. Németh, a felelős városvezető mindössze annyit tudott mondani, hogy kérdezzék meg Karácsonyt.
Persze az sem maradhatott el, hogy ismét belekeverjék a rettegett orosz titkosszolgálatot az ügybe, amivel csupán annyi a gond, hogy eddig fel sem merült a kérdésben ez a szál.
Amint a PestiSrácok portál is beszámolt róla, ezzel éppen Karácsony Gergely buktatta le saját magát, amikor pénteki bejegyzésében beismerte, hogy mégis tud valamit a Városháza eladásáról, annak ellenére, hogy eddig azt hangoztatta, őt senki nem tájékoztatta erről.
Gy. Németh Erzsébet tehát hű elvtárs módjára mosdatta a baloldali városvezetést. Mindenesetre ha más haszna nem is volt az interjúnak – írta a budapesti Fidesz –,
annyit legalább megtudhattunk, miért kerülhetett Budapest vezetésébe egy olyan politikus, aki hiába indul 30 éve választásokon, még soha sehol nem sikerült nyernie
– írja a PestiSrácok.hu.
Hiszen mindig jól jön a háznál egy szoci veterán, aki pókerarccal tudja akár a kortárs művészetek pártolásáig terelni a szót a kínos témákról… Persze a távoli múltba nyúló karrierjére tekintettel úgy sejtjük, az orosz titkosszolgálatra vonatkozó vádaskodás mélyen érinthette, de hát fordulnak az idők, fordulnia kell Gy. Németh Erzsébet hűségének is, és ahogy megtudtuk tőle, ő vállalta a szerződés apró betűs részét is…
– írják a Fidesz Budapest Facebook-bejegyzésében.
Az ATV interjúját ITT tekinthetik meg, amennyiben önök is megpróbálnák értelmezni a DK-s politikus szürreális nyilatkozatát.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: Képernyőfotó (Fotó: ATV)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Felháborodtak a ferencvárosiak, Puzsér Róbert kávézója a gyermekklinikának is keresztbe tesz
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.

Megjöttek az új adatok, a Fidesz őrzi első helyét
A Real–PR 93. felmérése szerint csak a nagypártok erősödtek.

Újabb viharok miatt adtak ki riasztást, nem csillapodik az időjárás + videó
Szélvihar és kiadós mennyiségű eső miatt adtak ki a figyelmeztetést.

Milliárdos áfacsalásban utazott a számlagyáras bűnszervezet, egy volt polgármester is lebukott
Ha a bíróság elítéli a vádlottakat, akár húsz évet is kaphatnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Felháborodtak a ferencvárosiak, Puzsér Róbert kávézója a gyermekklinikának is keresztbe tesz
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.

Megjöttek az új adatok, a Fidesz őrzi első helyét
A Real–PR 93. felmérése szerint csak a nagypártok erősödtek.

Újabb viharok miatt adtak ki riasztást, nem csillapodik az időjárás + videó
Szélvihar és kiadós mennyiségű eső miatt adtak ki a figyelmeztetést.

Milliárdos áfacsalásban utazott a számlagyáras bűnszervezet, egy volt polgármester is lebukott
Ha a bíróság elítéli a vádlottakat, akár húsz évet is kaphatnak.