időjárás -1°C Márió, Sára 2022. January 19.
logo
Ha az újmarxista liberálisok frusztráltak, az csak egy dolgot jelenthet: hogy jó úton járunk

Szánthó Miklós: Nem a kompromisszumok idejét éljük

Kincses Krisztina
2021.11.30. 05:50 2021.11.30. 12:35
Szánthó Miklós: Nem a kompromisszumok idejét éljük

Kedden rendeli el az Országgyűlés a kormány gyermekvédelem ügyében kezdeményezett, négy kérdésből álló referendumát. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója lapunknak kifejtette: a Központ felmérései szerint hazánkban a genderideológia elutasítottsága majd’ háromnegyedes, a gyermekek ettől történő megóvása még magasabb támogatottságot élvez. Mint mondta, hazánkban a ’68-as szexuális forradalom kései örököseinek, luxuspartizánjainak még nem sikerült olyan mértékben „érzékenyíteniük” a társadalmat, mint Nyugaton, ezért is lehet Magyarország a konzervatív ellenforradalom motorja.

– A liberális jogelmélet szerint az egyéni szabadságjogok kiterjesztése már-már korlátlan. Ebben a helyzetben hogyan lehet hatékonyan megvédeni gyermekeinket?

– Nyíltsisakos támadójátékkal: kíméletlenül le kell rántani a leplet a csirkefogó-vigyorú jóemberkedésről. A liberális felfogás már jó ideje elszakadt az egyén valódi tiszteletétől, mely a jogok és kötelességek egyensúlyát jelenti. Az egyedüli cél ma az, hogy bármilyen emberi vágyat, késztetést emberi joggá transzformáljanak, függetlenül annak erkölcsi tartalmától és közösségre – ideértve a gyermekeket is természetesen – gyakorolt hatásától. „A mindenkinek megvan a maga igazsága” hagymázas relativizmusához csatlakozott be az elmúlt egy-két évtizedben a szélsőségesen egyenlőségpárti neomarxizmus. Ennek a frigynek a szerelemgyereke a mindenhol strukturális elnyomást kimutató, ezért lépten-nyomon társadalmi igazságharcot követelő woke-kultúra. Az ő szemükben nincs teremtett rend, minden – így a férfi-női kapcsolat, a nemek, a család – pusztán társadalmi konstrukció eredménye, és mivel ezek „elnyomó struktúrák”, gátolják az egyéni kiteljesedést, ráadásul állítólag sok szempontból kirekesztőek is, dekonstruálandóak, azaz le kell bontani azokat, fel kell szabadítani az elnyomásban élőket. És a legújabb hullámos őrület szerint a „bináris nemi szerepek” jelentette „elnyomás” alóli felszabadítást már gyerekkorban meg kell kezdeni. Azaz a szivárványpropaganda a legvédtelenebbeket veszi célba, a mi feladatunk viszont az, hogy megvédjük a legvédtelenebbeket. A mi motivációnknak nem kevesebben, mint a gyermekek védelmén kell alapulnia. 

– A baloldal ideológusai szerint ma már a nemünket is szabadon megválaszthatjuk, nincsenek szabályok. Hol a határ, a genderlobbi egyáltalán elismer-e bármilyen jogi, erkölcsi fensőbbséget, keretet, ami nem a korlátlanságot hangsúlyozza?

– A genderelmélet azt hangsúlyozza, hogy az, hogy valaki férfi vagy nő, pusztán „tanult nemi szerep”, mely a társadalmi elvárásokon alapul, tehát ha ezeket az elvárásokat megváltoztatjuk, akkor a „nemi szerepek” is alakíthatóak – korlátlanul. Nemcsak a két nem között van azonban szerintük „átjárás”, hanem a „nemi szerepek” cseppfolyósak, kombinálhatóak, így lehet valaki „non-bináris agender” vagy „aszexuális genderfluid” is. De már rég nem arról van szó, hogy ezeket a – finoman szólva is – extravagáns elgondolásokat tolerálni kell. Sokkal inkább indoktrinációról beszélhetünk, egy kulturális imperializmusról, amely totális jelleggel rá akarja kényszeríteni ezen krédót valamennyi társadalomra és a társadalom valamennyi tagjára: a férfi vagy női mosdók úgynevezett transzneműek előtti megnyitása, a férfi sportolók női versenyszámokba engedése, a kislányok és kisfiúk „nemi sztereotípiáktól mentes” LMBTstb-érzékenyítése, vagy az, hogy az Európai Parlament egy legutóbbi határozata szerint a férfiak is szülhetnek mind erről szól – az csak a konyakos meggy a habostorta tetején, hogy az Európai Bizottság egy nemrég kiszivárgott belső dokumentuma kötelezővé tenné a gendersemleges újbeszélt az uniós kommunikációban. Ha nem mutatjuk fel a Stopgender! táblát, ha nem jelezzük, hogy elég abból a spiritiszta tolvajnyelvből, amellyel legtermészetesebbnek gondolt fogalmainkból is csúfot űznek, sose fogják abbahagyni, a felszabadítási őrületnek sosem lesz vége, elnyomottnak tételezett társadalmi csoportot mindig fognak tudni találni. 

– De mégis mikor történt szakadás, hogyan lett Európa a társadalmi nemek szempontjából ennyire „elfogadó”?

– A genderideológia esetében „csak” a totalitarianizmus egy új formájáról van szó, a totális ideológiáknak pedig ismertetőjegyük, hogy nem egy-, hanem többfrontos támadást indítanak a fennálló társadalmi renddel szemben. Most is ez a hibrid ideológiai háború zajlik az „Isten, haza, család” hármas egysége ellen: először aláaknázták a nyugati civilizáció zsidó–keresztyén kulturális talapzatát, utána a kevert társadalmak kialakítása, a mesterségesen alakított migráció révén nekiláttak a nemzetek és az állami szuverenitás lebontásához, most pedig a család, illetve az annak alapját jelentő férfi-női kapcsolat viszonylagossá tétele van soron, mellyel fellazítják a gyermekek szocializációjának elsődleges terepét. Mindez persze nem ma kezdődött, elég ha csak arra gondolunk, hogy a radikális feministák már 60-70 évvel ezelőtt a nők „anya- és feleségszerep” alóli felszabadítását hirdették. Ma a képlet annyiban változott, hogy a felszínen a radikalizmus helyébe trendi külcsín és a profi fogyasztói marketing lépett. De a lényeg nem változott: a természetből fakadó hagyományokból akarják „kigyógyítani” az emberiséget, a diszharmóniát akarják divatosság tenni és az önpusztítás orgiáját az emberi jogok fölényes győzelmeként mutatják be. 

– Mindez alapján fennmaradhat-e akár középtávon egy olyan társadalmi modell, ahol az egyének szabadsága szinte korlátlan? Van visszaút, vagy a miniszterelnök szavaival élve „a tubusba nem nyomható már vissza a fogkrém”?

– Amikor a zölddzsihadisták olyanokkal jönnek, hogy vállaljunk kevesebb gyermeket, mert a „nyugati fehér ember” ökológiai lábnyoma a legnagyobb, és ezt úgy lehet csökkenteni, ha kevesebben leszünk, akkor néha én is azt érzem, hogy végleg tort ül az elmebaj. A gond nyilvánvalóan az, hogy Nyugaton az abszurd humor megszűnt létezni és a helyét átvette a politika. És ez a politikai elit nem a családok és a gyermekvállalás támogatásában hisz, hanem a népességfogyást egy, a bevándorlók idehozatalával megoldható technikai malőrként kezeli – és miközben az emberi méltóságról beszélnek, teljes elánnal reklámozzák, állítják be egyféle életmódeszközként az abortuszt. Ránk, konzervatív jobboldaliakra azért mérgesek, azért frusztráltak, mert mi kimondjuk azt, ami az ő valós, ám elleplezett céljuk: hogy egy civilizációs öngyilkosság előkészülete zajlik. És ha az újmarxista liberálisok frusztráltak, az csak egy dolgot jelenthet: hogy jó úton járunk. 

– A nyugati világban kíméletlen kultúrharc zajlik, ahol a baloldali, liberális erők elvárják, hogy a keresztény, konzervatív eszmerendszer feltartott kézzel, elveit teljesen feladva jelentéktelenedjen el. Lehet még bármiről tárgyalni, vagy már csak a túlélés lehet a cél, kivárni, hogy önmagába roskadjon a féktelen liberalizmus?

– Szerintem nem tárgyalni kell, nem a kompromisszumoknak van itt az idejük – a nyugati jobbközép centrumpolitizálása mutatja, hogy az a politikai megsemmisüléshez vezet –, hanem a harcnak. Szerintem a bevándorláson alapuló multikulti követendő normaként történő beállítása fegyverletételt, a teremtett nemek megkérdőjelezése önfeladást jelent, a woke-típusú liberális gondolkodás pedig a tébolyt magát. Fel kell tudni mutatni – és szerintem ebben Magyarország mutatja be a legjobb gyakorlatot –, hogy a liberális előjelű demokráciának igenis van alternatívája, hogy lehet olyan, népszuverenitáson alapuló országot építeni, mely nem hódol be a progresszív korszellemnek. Amúgy is: aki a korszellemmel köt házasságot, hamar megözvegyül. 

– A gyermekeink esetében nem lehet várni, nincs kompromisszum, ezt a gyermekvédelmi népszavazás is bizonyítja. A referendum – amelyet kedden rendel el az Országgyűlés – ellenzői mibe kapaszkodnak bele?

– Szerintem ők maguk sem tudják, pusztán érzik, hogy a kormány megint egy olyan politikai innovációhoz nyúlt, amire a túloldalon – magyar viszonyok között – nincs adekvát mondás. Az Alapjogokért felmérései szerint is hazánkban a genderideológia elutasítottsága majd háromnegyedes, a gyermekek ettől történő megóvása még magasabb támogatottságot élvez. Itt a ’68-as szexuális forradalom kései örököseinek, luxuspartizánjainak még nem sikerült olyan mértékben „érzékenyíteniük” a társadalmat, mint Nyugaton, ezért is lehet Magyarország a konzervatív ellenforradalom motorja. A migráció kapcsán egyszer már sikerült a népszavazást hullámtörőként használni, miért ne sikerülhetne most is? A receptet Ronald Reagan már régen megadta: mi győzünk, ők veszítenek!

Borítókép: Szánthó Miklós (Fotó: Bach Máté)