Az Omega együttes legendás énekese 78 éves volt, és nem oltotta be magát a koronavírus ellen. Közismert, hogy ő a saját szervezetében bízott. Halála mellbe vágta még azokat is, akik nem hittek az oltás hatékonyságában. Ugyanakkor az interneten olyan indulatok szabadultak el pró és kontra , amik nem méltók a legendás énekes emlékéhez.
Rusvai Miklós szerint Csollány Szilveszter oltástagadó, az ő sorsa meggyőző lehetne
Magyarország még magához sem tért Kóbor János halála után, most Csollány Szilveszterért kell imádkozni.
– Nagyon sajnálom, hogy életét vesztette Kóbor János. Én is ahhoz a korosztályhoz tartozom, amelyik az Omega, Illés, Metró zenekar zenéjén nőtt fel. Rajongtunk értük. Ők a mi korosztályunk zenekarai. Őszintén sajnálom őt. Sok jó zenét hallottunk tőle, de remélem, hogy a tragikus sorsa több oltásellenest is meggyőz – magyarázta Rusvai Miklós virológus a Ripostnak, olvasható a naphire.hu oldalon.
– Kóbor János a hetven év feletti korosztályhoz tartozott, nyilván a fiatal oltástagadók azt mondják, hogy ebben a korban már akár oltják, akár nem, meghalhat az ember, még akkor is, ha egészséges. A szintén oltástagadó hírében álló Csollány Szilveszter viszont egy sportember, ráadásul évtizedekkel fiatalabb Kóbornál, mégis nagyon rossz állapotban van a vírus miatt. Az ő sorsa igazán meggyőző lehetne az oltásellenesek számára – reménykedett Rusvai.
Borítókép: Rusvai Miklós
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNagy változások jönnek a KRESZ-ben
Rövidesen új szabályok lépnek életbe.
Elárulta a szolgáltató, miért lassulhat be a mobilnet Magyar Péter tüntetésein
Nem azért, amit a baloldali politikus állít.
A hosszú hétvégén nem lesz kamionstop
Döntött a minisztérium.
Az MTVA megcáfolta a dollárbaloldal hazugságait
Papp Dániel emlékeztetett: sokszor hívják az ellenzéki politikusokat, ám ők nem akarnak a közmédiában szerepelni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Lázár János: A Fidesz-KDNP tartja távol Magyarországot a háborútól
Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek
Végleg vége? Kiderült, miért szakíthatott L.L. Junior és Dárdai Blanka
Konteósra vette a figurát Magyar Péter Miskolcon
Megnősült Jon Bon Jovi fia: az esküvőt Las Vegasban tartották
Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el
Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről
7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon
Így búcsúzott Budapesttől Hszi Csin-ping kínai elnök + fotók
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
„Ha ez megtörténik, Európának harangoztak”
Orosz–ukrán háború: tele vannak a börtönök, akár húszezer elítélt is mozgósítható
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezNagy változások jönnek a KRESZ-ben
Rövidesen új szabályok lépnek életbe.
Elárulta a szolgáltató, miért lassulhat be a mobilnet Magyar Péter tüntetésein
Nem azért, amit a baloldali politikus állít.
A hosszú hétvégén nem lesz kamionstop
Döntött a minisztérium.
Az MTVA megcáfolta a dollárbaloldal hazugságait
Papp Dániel emlékeztetett: sokszor hívják az ellenzéki politikusokat, ám ők nem akarnak a közmédiában szerepelni.