Merthogy jó darabig Mussolini és Hitler leglelkesebb hívei voltak a XX. század elején azok a progresszívek – köztük két ikonikus demokrata párti elnök, Woodrow Wilson és Franklin Delano Roosevelt is –, akik az amerikai baloldal nagy hősei, és akiknek szellemisége a mai napig meghatározó az amerikai liberalizmusban. Nem véletlenül mondták már sokan – Ronald Reagan republikánus elnöktől a jobboldalisággal nemigen vádolható legendás komikus George Carlinig –, hogy ha a fasizmus egyszer megérkezik Amerikába, az a liberalizmus képében fog történni, „mosolygós arcos” pólókkal és Nike cipőkkel. Ahogy azt ma kiválóan be is mutatják nekünk a tengerentúlon.
A progresszív liberalizmus fellegvárainak számító egyetemeket elfoglaló, sátortábort verő, Izrael és a zsidók elpusztítását „a folyótól a tengerig” rigmusaival skandáló tüntetők ugyanis amellett, hogy balos, woke-progresszív, neomarxista ideológiákat vallanak, amit a gyakorlatban csinálnak, az konkrétan náci.
Mégis, a zsidók egy része még ma sem a progresszív-liberális baloldaltól fél. A közbeszédben a zsidóság ellensége még mindig a konzervatív jobboldal. Amelyen belül markánsan jelen vannak az evangéliumi keresztények (különösen Amerikában). Akiknél nemcsak az Ószövetség–Újszövetség kontinuitása a hitük egyik alapvetése, hanem a zsidók megkérdőjelezhetetlen joga is a Szentföldre. Tehát mindenek ők, csak nem nácik; a hívő jobboldali kifejezetten zsidóbarát.
A zsidóság ellenségeit máshol kell keresni… És ezt számos, a világot, annak összefüggéseit jól látó, prominens zsidó felismerte már. (Persze sajnos még nem elegen.) A zsidóságot szakrális, hitbéli meggyőződéssel elpusztítani akaró muszlimok nap mint nap követnek el atrocitásokat zsidók ellen. Nemcsak Izraelben és környékén, hanem szerte a világban.
Az emeleti lakásából ledobott francia zsidó asszony, a kipa viselése miatt svéd városokban megtámadott, majd azokból elűzött ortodox zsidók, a felgyújtott zsinagógák mind-mind eklatáns példái ennek. Az elkövetőket és a felbujtókat, és általában a zsidóságot elpusztítani igyekvő radikális iszlámot a nyugati baloldal mégis folyamatosan a keblére öleli. Eközben Izraelt pedig folyton elítéli az életükre törő palesztinokkal szembeni kemény fellépés miatt. Az amerikai egyetemeken végigsöprő tüntetéssorozat pedig végképp megmutatta, hol tart ma a baloldal.
Ezek a mostani események egyértelműen felgyorsítanak egy évek óta tartó folyamatot. Egy ideje már nemcsak Amerikában találunk prominens jobboldali zsidókat (Sheldon Adelson milliárdos vagy a demokratáktól gyakorlatilag átállt egykori szenátor, Joe Lieberman), hanem világszerte folyamatban van az ébredés.
Zsidószervezetek és egyének sokasága van már tisztában vele, hogy az iszlámbarát, kozmopolita baloldalnak esze ágában sincs megvédeni, sőt, kifejezetten eldobta, elengedte őket. Kevesen vannak, nem számítanak. Sokkal fontosabb ma már a liberálisoknak, a baloldalnak a sok millió muszlim bevándorló szavazata.
A konzervatív jobboldal viszont nagyon is szövetségesként tekint a zsidóságra és Izraelre. Nem csak a közös vallási gyökerek és a mindkettejük pusztulását akaró közös ellenséggel szembeni sorsközösség miatt. Hanem azért is, mert
Izrael megtestesíti mindazt, amiben a jobboldal hisz: stabil alapokra épülő, a vallás és a család értékeit hangsúlyozó, erős, szuverén nemzetállam. S mint ilyen, a legnagyobb kincs, a legerősebb bástya mind az iszlám hódító, vallási fanatikus törekvéseivel, mind pedig a globalizmus hódító, konzumimperialista törekvéseivel szemben.
A jobboldal a zsidóság barátja, szövetségese és védelmezője. A zsidóság egy része ezt már világszerte felismerte. Azt pedig végképp, hogy a baloldal egyre inkább radikalizálódik. És ez teljesen jogos félelmet, ellenérzést kelt a zsidóságban is.
A mostani amerikai események pedig minden gondolkodni képes embert – zsidót és nem zsidót egyaránt – rádöbbentenek arra, hogy a globalista baloldal a zsidóság elpusztítását, megsemmisítését zászlajára tűző palesztin nacionalizmus támogatója lett.
Hab a tortán, hogy ennek a támogatásnak az anyagi részét a palesztinpárti tüntetők jelentős mértékben Soros Györgytől és szervezeteitől kapják: a New York Post egy kiváló összeállításban bemutatta, hogy az országszerte zajló egyetemi tüntetések fő szervezői személy szerint melyik Soroshoz köthető szervezettől, hogyan és mennyi pénzt kapnak, sok esetben konkrét havi fizetés formájában.
Ezek a tények nyilván segítik a zsidóságot is a valóság felismerésében. De az ébredés természetesen egy lassú, fájdalmas folyamat. Nyilván nehéz szembenézni a valósággal. Itthon, Magyarországon, ahol valójában a lehető legnagyobb biztonságban vannak, pláne nem szívesen látják a valóságot. Annak ellenére, hogy az Európai Zsidó Szövetség tanulmánya is kimutatta, hogy
Európában a zsidók Dániában és Magyarországon érzik magukat a leginkább biztonságban, és Magyarországon érte a zsidókat a legkevesebb antiszemita támadás. És bár számos hazai barátunk jól látja már mindezt, mégis, a magyarországi zsidóság prominenseinek jelentős része továbbra is antiszemitázza, fasisztázza a jobboldalt és a regnáló magyar kormányt.
Zsidó honfitársaink, és pláne az ő véleményformálóik közül sokan beleragadtak egy olyan narratívába, amiből képtelenek kijönni. Ragaszkodnak a zsigeri reflexekhez. Az SZDSZ túlzásba vitte az antiszemitázást az Antall-kormánnyal szemben, és ugyanezt teszik a mai napig – ugyan már nem az SZDSZ, hanem annak különböző szellemi örököseinek zászlaja alatt – Orbán Viktor kormányai ellen is.
Látni kell azonban, hogy jelentős részük nem a hitét aktívan gyakorló, azt megélő, pláne nem ortodox zsidó. Ma már neológnak, azaz a zsidóság újító, modernizáló, urbánus irányzatához tartozónak sem igen lehet nevezni őket. A zsidóságuk nagyjából kimerül az áldozati pózban, a valós történelmi és a vélt jelenkori sérelmek folyamatos napirenden tartásában. Ennek kétségtelenül van identitásmegőrző hatása, de ez az identitás már nem tartalmaz vallási mélységet. És itt van a zsidóságon belüli erős törésvonal. Ami legalább annyira spirituális, mint politikai.
