Percemberek, fafejűek, idealisták… vs. reálpolitikusok, államférfiak. Nyilván további szavakkal is lehetne jellemezni a politikai élet különböző szereplőit. De ez az öt – a fenti 3/2-es bontásban – elég jól lefedi a mostani magyarországi mezőnyt. Nézzük, ki hova tartozik!
De először vizsgáljuk meg egy kicsit a történelmi hátteret. Magyarország több mint ezeréves története során nagyon sokszor volt olyan helyzetben, hogy választania kellett. Egyik vagy másik erő, hatalmi centrum vagy kultúrkör, ideológia között.
Már az államalapítás előtti időkben, sőt a honfoglalás korában is fennállt a dilemma, hogy tulajdonképpen hova is tartozunk mi. Keleti nép vagyunk, akik „véletlenül” elkalandoztak nyugatra? Vagy pedig nem véletlenül telepedtünk itt le, mert itt a helyünk?
Géza fejedelem ezt a kérdést eldöntötte, István király pedig végrehajtotta az ő mestertervét. Géza előre látta Európa és a kereszténység felemelkedését, ugyanakkor első kézből ismerte még a magyarság „őserejét”. Érezte, hogy ez az Európa olyan energiákat szabadít fel, amivel nem szabad szembemenni, és akár erővel is le kell törni azokat, akik mégis szembe akarnak menni vele. Ugyanakkor ragaszkodott a szuverenitásunkhoz. (Ha ezt a szót akkor még vélhetően nem is használták.) Nem a császártól, hanem a pápától kapta István a koronát, és ennek nem csak szimbolikus jelentősége van. A keresztény Európa legfőbb uralkodója, a német-római császár is jóváhagyta, tehát Európa része lettünk; de sem a magyar állam, sem a katolikus egyházunk nem volt olyanfajta hűbéri függésben a császártól, mint a csehek vagy a lengyelek.
Erős, önálló államiságunk Hunyadi Mátyás idején érte el a csúcspontját (bár a legendárium szerint az Anjouk uralkodása alatt is „három tenger mosta” Magyarország partjait), az ő halála után azonban – az Árpád-ház kihalását követő időszakhoz hasonlóan – szétesett az ország. Nem véletlenül vannak olyan vélekedések (és egyáltalán nem irreális a feltételezés), hogy Mátyást eltették láb alól. Méghozzá olyan erőcsoportok, amelyeknek nagyon nem volt érdeke Európa közepén egy ilyen erős, szuverén, az akkori „globalista” célok útjában álló középhatalom.