Amint azt számtalan eset, cikk is bemutatta már: a KISZ és a Demisz berkein belül halmozódott fel az a know how (üzleti titoknak minősülő, azonosításra alkalmas módon rögzített, műszaki, gazdasági vagy szervezési ismeret), melynek segítségével a fennmaradó pártállami vagyont át lehetett menteni a magán-, majd a piaci szférába.
A KISZ, a Demisz, valamint a Magyar Úttörők Szövetsége (MÚSZ) vagyonelemeinek (törvénytelen) átemelése nem transzparens, a public state (mindenki által látható, demokratikusan felépülő állam) által ellenőrzött folyamat volt. A háttérben meghúzódó manipulációk miatt kifejezőbb a deep state (általános bürokráciába ágyazódott, érdekcsoportok által kivitelezett) machinációiról beszélni.
Több mint véleményes vagyonfelélés
1990-ben járunk, ekkor jött létre a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány (NGYIA) – olvasható a Mandiner cikkében.
Az interneten is fellelhető dokumentum alapján került át az Alapítványhoz az egykori KISZ-, Demisz- és MÚSZ-vagyon jelentős része.
Öt évre rá már a Horn-kabinet által alapított Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány (NGYIK) gondoskodott a még mindig jelentős ingatlanállományról, amelynek célja úgyszintén a „Magyar Köztársaságban élő gyermekek és fiatalok egyéni is közösségi aktivitásának támogatása, az érdekükben és értük cselekvők együttműködésének szolgálata, a cselekvési lehetőségek feltételeinek bővítése” volt.
1995-öt követően azonban mindezeknek szöges ellentéte történt. Támogatások, lehetőségek bővítése helyett az NGYIK-hez került gyermekeket és a fiatalokat megillető vagyon maradékának kiárusítása zajlott, amely akkor kezdődött újra,





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!