Valótlanságokat állít a Hvg.hu egy Gödön történt rendőri intézkedésről – írja a Police.hu. A rendőrség hivatalos honlapja szerint kábítószer-fogyasztókat állítottak elő július 19-én a dunakeszi rendőrök a gödi Homokszigetről.

A csaknem százfős bulizó csapat több tagja italozás és táncolás közben vagy egy kishajón beszélgetve, nyíltan fogyasztotta és kínálta másoknak a kábítószert.
Az ügy folyományaként kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt 13 személyt állítottak elő.
Kiderült, hogy hárman az alkohol hatása miatt voltak bódultak, de tíz esetben a gyorsteszt is alátámasztotta a drogfogyasztás tényét. A gyanúsítottak közül kilencen beismerő vallomást tettek.
A rendőrségi közlemény közzététele után a Hvg.hu újságírója egy sajátos hangvételű cikkben, a tényeket elferdítve próbálta negatív színben feltüntetni a rendőröket, burkoltan azt sugallva, hogy az intézkedés szabálytalan volt. Az általa írtakkal ellentétben senki nem térdelt órákon keresztül megbilincselve, sőt bilincs nélkül sem. Az érintettek előállítása és szállítása a jogszabályokban előírtak szerint történt, sérülés senkin nem keletkezett
– írja a rendőrség.
Az intézkedők a rendőrségi motorcsónakban mindenkiről levették a bilincset, úgy vitték a bulizókat a vízpartra, ahonnan a járőrök autóval vitték tovább őket a rendőrség épületébe. Az intézkedés ellen sem élt panasszal egyikük sem, márpedig ehhez az intézkedés alá vontnak van joga.