– A Pfizer és a BioNTech, valamint a Moderna vizsgálata szerint az általuk előállított vakcinák harmadik adagja védelmet nyújthat az omikron ellen. Ez a többi vakcina esetében is igaz lehet?
– A vakcinagyártók folyamatosan vizsgálják készítményük hatásosságát a különböző variánsokkal szemben, legyen az alfa, delta vagy omikron. Az emlékeztető oltások felvétele mindegyik vakcinánál kiemelten fontos, ugyanis csak ez biztosít megfelelő védelmet az omikron variáns okozta súlyosabb megbetegedések ellen.
– A megerősítő oltás tehát hatásos lehet a dél-afrikai mutáns ellen?
– A harmadik oltással emlékeztetjük az immunrendszert, ami ezáltal magasabb készültségi állapotba kerül (például megnő a vírust semlegesítő ellenanyagok szintje), így ha az omikron megtámadja a szervezetet, akkor az jobban tud reagálni, a súlyosabb következmények valószínűsége pedig nagyban csökken. Ráadásul az eddigi jelentősebb variánsok közül az omikron az, amelyik a leginkább meg tudja kerülni az immunrendszert, így itt kiemelten fontos a megfelelő védelem. Ezért a harmadik oltás fontosságát és szükségességét a vakcinagyártók mellett a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a világ vezető járványügyi szakemberei is kiemelik.
– Hogyan lehet egy folyton változó vírushoz hozzáhangolni a vakcinákat?
– Ennek első lépése, hogy folyamatosan figyelni kell a megjelenő SARS–CoV–2 variánsokat, aminek egyik fontos eszköze a koronavírus genetikai nyomonkövetés az úgynevezett teljes genomszekvenálás-módszerrel, amely idehaza is folyamatos, az NNK vezetésével zajló országos program. A második fontos lépés, hogy meg kell vizsgálni, hogy az oltások vagy korábbi fertőzések hatására termelődő ellenanyagok mennyire hatékonyak az új variánssal szemben. Ha azt látjuk, hogy az oltások hatékonysága elkezd csökkenni, akkor egyrészt egy ismétlő oltással fokozni lehet az immunrendszer vírussal szembeni készültségét, másrészt a vakcinákba már az új variáns tüskefehérjéjét teszik. A delta variáns esetében is elkezdték ezt a vakcinagyártók, de végül nem lett rá szükség, mivel nem volt hosszú időn keresztül domináns, és a vakcinák elegendő védelmet nyújtottak ellene. Az omikron viszont – ahogy említettem – az eddigi variánsok közül a leginkább képes arra, hogy megkerülje az immunrendszer által adott védelmet. Az omikron esetében is elindultak a gyártási előkészületi műveletek, illetve hamarosan azok az állatkísérletek, illetve klinikai vizsgálatok is, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az omikron variánst tartalmazó vakcina forgalomba kerülhessen. Ha pedig az omikron hosszú időn keresztül dominánssá válik, akkor elképzelhető, hogy a következő ismétlő oltások már ilyen vakcinával történnek.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Máthé Zoltán)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!