– Nekünk a falu nem a múlt, hanem a jövő. Ezért 2019 óta mindent elkövetünk annak érdekében, hogy falvaink a baloldali kormányok vidékromboló tevékenysége után új erőre kapjanak. Ezért indítottuk el 2019-ben a Magyar falu programot is – hívta fel a figyelmet közösségi oldalára feltöltött videójában az agrárminiszter.

Nagy István kiemelte, a kormány támogatja a kistelepülések életminőségének javítását, ehhez viszont szükséges az is, hogy megállítsuk az elvándorlást a nagyobb városokba. Ezt a célt szolgálja a Magyar falu program egyik legfontosabb pillére is, a falusi családi otthonteremtési kedvezmény. Kiemelte: népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a jelenleg több mint 2600 településen elérhető támogatásra a bevezetése óta csaknem 52 ezer kérelem érkezett be 305 milliárd forint értékben.
A kormány, látva a pályázati kedvet, 50 százalékkal megemelte a falusi csok támogatási összegét
– jegyezte meg.
Nagy István hozzátette, egy kistelepülés éltető ereje a lakóközösség aktivitása, így a falvakban élők és ott letelepedők támogatása mellett fontos elem a közösségek fenntartásához hozzájáruló civil szervezetek erősítése is. A Falusi Civil Alap 2020 óta támogatja a pótolhatatlan tevékenységet végző civil szerveződéseket, öt év alatt mintegy 28 milliárd forinttal. Számos célterületre pályázhatnak, ilyen például az ingatlanfelújítás és -szerzés, gépjármű- és eszközbeszerzés, valamint programszervezés.
A tárcavezető többek között megemlítette még az élelmiszerüzleteket és a kocsmákat érintő támogatásokat, a templomfelújítási alprogramot, a falugondnoki szolgálatok létesítésére vonatkozó támogatottak körének bővítését, valamint a tízezer fő alatti települések hivatali dolgozóinak béremelését is.