időjárás 32°C Kornél, Soma 2022. július 3.
logo
Azbej Tristan szerint a szélsőséges iszlamizmus és a woke-kultúra egyszerre támadja Európát

„Nem hagyjuk, hogy Magyarországon a keresztényeket támadás érje!”

Kincses Krisztina
2022.01.02. 06:30 2022.01.06. 12:40
„Nem hagyjuk, hogy Magyarországon a keresztényeket támadás érje!”

Két típusú veszély leselkedik a nyugati kereszténységre: a migrációval megjelenő szélsőséges iszlamizmus mellett a woke-kultúra és a szélsőséges liberalizmus már a keresztények alapvető jogait is eltörölné – mondta el lapunknak Azbej Tristan. A Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkára a mögöttünk hagyott év eredményeiről, a migráció legaggasztóbb következményeiről, valamint az európai kereszténységet veszélyeztető folyamatokról is beszélt lapunknak.

– A koronavírus elleni védekezés uralta 2020-as év után 2021-ben a Hungary Helps program újult lendülettel folytatódott. Az év végére egyre több szükséget szenvedő emberhez jutottunk el, és – ha számokkal próbálunk leírni egy olyan küldetést, amelynek a számokon és eredményeken túlmutató jelentősége van – több mint 40 országban segítettünk az üldözött keresztényeken és más, válság sújtotta közösségeken, csaknem kétszáz támogatási programmal és adománnyal – mondta el a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkára. Azbej Tristan rámutatott: a tavalyi évben átlépve egy nagyon jelentős mérföldkövet, a Hungary Helps program több mint félmillió embernek segített világszerte.

Segíteni a talpra állásban

A világ több részén sikeresen hajtották végre a Hungary Helps programjait, amelyek hozzájárultak a közösségek életben és helyben maradásához is. – Ez a helyzet Koszovóban is, amely helyszín látszólag kilóg a sorból, mégis ugyanezt az elvet követi – fejtette ki az államtitkár a decemberi, kamenicai látogatásáról. Koszovóban a kilencvenes évek legvégén véres háború pusztított, és bár az ottani békefenntartó misszió a háborúnak megálljt tudott parancsolni, a háborús sebek azóta sem gyógyultak be a társadalomban. A szerb és albán nyelvű etnikumok teljesen szegregálódnak, időről időre erőszakos cselekmények történnek, Kamenica pedig különösen hátrányos helyzetű régió. A helyi közösség kérésére létrehozott és decemberben átadott ifjúsági központban különböző szakképzési lehetőségek, így informatikai és vállalkozásfejlesztési ismeretek, idegen nyelv és kreatív művészet oktatására is lehetőség van. – Örülünk, hogy ehhez hozzájárulhattunk, a koszovóiak is megérdemlik, hogy egyszer és mindenkorra maguk mögött hagyják a háborús időszak pusztításait – mondta el a politikus, aki szerint külön jelentőséggel bír, hogy a koszovói békefenntartó misszió során a magyar katonák eddig is hatalmas munkát végeztek, és jelenleg is több mint 500 magyar honvéd teljesít szolgálatot a térségben.

Migráció helyett támogatás

A Hungary Helps programot már az indulása óta heves támadások érik a baloldal részéről: mi értelme van a külföldi segítségnyújtásnak, miközben itthon is lenne mire költeni a pénzt, lásd egészségügy, oktatás stb. A program felelőse a kritikákra válaszul úgy fogalmazott: a baloldal azért támadja a programot, mert ők bevándorláspártiak. A Hungary Helps program nem csupán a magyar társadalom körében népszerű, de nemzetközi viszonylatban is elismert és példaértékű. – A hazai baloldal – látva a program sikerességét – a legkülönbözőbb módokon próbálja hitelteleníteni a küldetésünket, hiszen az európai baloldal célja migránsokkal betelepíteni Európát, megváltoztatni lakosságát, kultúráját, lebontani a nemzetállamokat – fogalmazott, hozzátéve: ha a Gyurcsány–Bajnai–Márki-Zay-féle baloldal kerülne hatalomra, hazánkból is bevándorlóországot csinálnának. 

Fotó: Bach Máté

Ők a migránsok integrációját támogatják, nem azt, hogy az anyaországban segítsünk nekik, ahol a baj van. Jogos kérdésfeltevés, hogy miért szolgálja a magyar emberek érdekét az, hogy külföldön, egy nemzetközi segítségnyújtási programban pénzt áldozunk a közösségek megmaradására. – Ez a téma nem mindenkit érint meg, nem mindenki érez szolidaritást, ha például közel-keleti, üldözött keresztény közösségekről van szó. Éppen ezért fontos beszélni arról hogy azzal, hogy mi közösségek megmaradását szolgáljuk, a magyar emberek biztonságpolitikai és anyagi érdekét is szolgáljuk. A migránsok befogadása ugyanis nemcsak kockázatosabb, de költségesebb is, mint a helyben maradás támogatása. Abból az összegből, amiből egy Magyarországra betelepülő migráns családnak föl lehet építeni egy házat, a Hungary Helps keretében a Közel-Keleten öt, Fekete-Afrikában pedig tíz házat tudunk felépíteni. Ezért az, aki a migrációt támogatja a Hungary Helps modelljéhez, vagyis a helyben maradás modelljéhez képest, a magyar emberek zsebéből akar pénzt kihúzni – magyarázta Azbej Tristan. Szerinte az illegális bevándorlók egy része biztonsági kockázatot jelent a befogadó társadalmak számára, ahol ráadásul rendre párhuzamos társadalmak alakulnak ki. Eközben a kibocsátó országok sem járnak jól, hiszen az elvándorlás következtében nem maradnak olyan fiatalok, akik újjáépíthetik saját hazájukat.

Kétfrontos támadás

Azbej Tristán szerint az európai, nyugati kereszténységre két típusú veszély leselkedik. Az egyik a migrációval együtt megjelenő szélsőséges iszlamizmus, amely egyre több és egyre súlyosabb terrorcselekményeket eredményez Európában. A másik – amit nevezhetünk szélsőséges liberalizmusnak, militáns ateizmusnak vagy a mostanában egyre agresszívabb woke-kultúrának – nemcsak a keresztény kulturális alapjainkat támadja, de egyre erőszakosabban próbálja kiszorítani a keresztény értékeket, hívőket és hivatkozásokat a közéletből. – Ők most már azzal kísérleteznek, hogy a keresztények alapvető emberi jogát, a vallási és lelkiismereti szabadsághoz való jogot korlátozzák – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Mint mondta, ezek azok a veszélyek, amelyek Magyarországon is megjelenhetnek, azonban a határkerítés felépítésével és a migrációellenes intézkedésekkel eddig sikeresen óvtuk meg Magyarországot attól, hogy nagyobb lélekszámú, a kultúránkat átformáló muzulmán közösség települjön be, akik között ott lehet az a halálos kisebbség, akik már a politikai szélsőséges iszlamizmust képviselik. – Ameddig ez a kormány marad Magyarországon, addig megvédjük hazánkat ettől a veszélytől – jelentette ki. Hangsúlyozza, az erőszakos szellemi keresztényellenességnek jeleit egyre gyakrabban tapasztaljuk meg Magyarországon, amelyek egyértelműen a baloldali politikusokhoz, illetve a hozzájuk tartozó szellemi holdudvarhoz köthetők. – Ilyen az, amikor például baloldali újságírók keresztény emberek számára szent, identitásuk részét képező jelképeket, vallásos eszményeket támadnak, gyaláznak, ezzel sértve a keresztények méltóságát. De ide tartoznak a gyűlöletcselekmények, valamint a nyíltan egyház- és keresztényellenes izgatások is, így a DK-s Niedermüller Péter azon mondatai is, amikor az őt megrémisztő „fehér, heteroszexuális, keresztény képződményekről” beszélt. Interjúalanyunk úgy véli, a történelem vészkorszakaiból pontosan látjuk, a dehumanizálás mindig az utolsó lépés az erőszakos cselekmények előtt. – Mi ezt elutasítjuk és nem hagyjuk, hogy Magyarországon a keresztényeket támadás érje, ha mégis megpróbálkoznak ezzel, a leghatározottabban kiállunk mellettük – hangsúlyozta.

A Hungary Helps program jövőbeli terveivel kapcsolatban megtudtuk, a tényszerű eredmények mellett fontos küldetéssé vált a magyarság más országokban való megjelenítése. Az államtitkár szerint érezhető, hogy a magyarok közül is rengetegen támogatják a Hungary Helps ügyét. – Nagyon sokan küldenek megerősítő felajánlásokat, adományokat, vagy önkéntesen szeretnének részt venni a programunkban. Vagyis küldetésünk és lelkiismereti kötelességünk miatt a Hungary Helps program jövőre is folytatódni fog, szolgálva az üldözött keresztények ügyét – húzta alá. Hozzátette: ahol képesek vagyunk életeket menteni, ott erre fogunk törekedni, és szeretnénk minél többeket megóvni attól, hogy a migrációt kényszerüljenek választani a szülőföldjükön maradás helyett. A Közel-Kelet és Afrika marad a program homlokterében, de a Balkánt és a környező országokat is támogatják, ha erre szükség van. 

Borítókép: Azbej Tristan (Fotó: Bach Máté)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.