Vizsgálják, Turek fegyvereit találták-e meg bebetonozva

Vizsgálják a nyomozók, kapcsolódik-e Turekhez az a budai teraszba bebetonozott fegyverarzenál, amit a minap találtak vélhetően egy bűnbánó maffiózó vallomása alapján. Felpörgött a Turekkel és társával, a néhai Csontkezűvel kapcsolatos operatív nyomozás két gyilkosság ügyében is.

2022. 01. 24. 14:16
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új lendületet a kapott a Tureket – és a szlovák maffiózó B. Károlyt – érintő leszámolásos ügy vizsgálata. A Magyar Nemzet pontosan két éve számolt be arról, hogy a nyomozók újra elővették az 1999-ben saját presszójában agyonlőtt Döcher György ügyét, valamint Zaharovics Zoltán pénzváltó és Haraszti Teodóra meggyilkolásának az ügyét. Az első ügyben tavaly őszre nyílttá tették az eljárást az addig beszerzett bizonyítékok alapján.

Turek 2000-ben, amikor szlovák vizsgálati fogságban volt a dunaszerdahelyi vérengzés kapcsán (Fotó: szlovák különleges rendőrség - NAKA)

Döcher György és testőre, „bolgár” Misi meggyilkolásával a szlovákiai B. Károlyt gyanúsították meg, B. a dunaszerdahelyi Sátor maffiának dolgozott. A gyanúsítás szerint a felbujtó Döcher gyerekkori barátja, majd bűntársa, a Turek néven ismertté vált egykori Haris Sándor volt. Ő évekkel ezelőtt – mint ahogy azt lapunk három éve megírta – Debreczeni Alexre változtatta a nevét. A hírekben csak D. Alexként szerepelt mint építkezési vállalkozó. Tureket Pasaréten, B. Károlyt Németországban fogták el tavaly október 8-án. 

Döcher Györgyöt és „bolgár” Misit itt, ebben a bokszban ölte meg a gyanúsítás szerint B. Károly (Fotó: MTI Archív)

A Döcher és testőre meggyilkolása mellett Tureket és B. Károlyt azzal is meggyanúsították, hogy részük volt az 1999-es dunaszerdahelyi mészárlásban, amikor Sátor Lajos és bandájának ellenfeleit, tíz maffiózót lőttek agyon a Fontana bárban. Turek 2000-től öt éven át vizsgálati fogságban volt már emiatt Szlovákiában, ám akkor elengedték.

Az eltelt időben azonban nem tétlenkedtek a nyomozók. 

A napokban egy budai ház erkélyén törték fel a betont, és alatta valóságos fegyverarzenált találtak 

sorozatlövő fegyverektől számos pisztolyig a hozzávaló lőszerekkel, valamint hangtompítókkal. (Az elsőként a HVG által a fegyverekről közzétett hírről lapunk azóta megerősítést kapott.)

Lapunk úgy tudja, 

a fegyverek rejtekét egy bűnbánó maffiózó mutathatta meg a rendőröknek. 

Jelenleg azt vizsgálják, hogy a megtalált fegyverekkel követtek-e el bűncselekményt, valamint hogy azok kapcsolódnak-e Turekhez. Ezt azért vizsgálják, mert a fegyverek Turek egy régi társának az ingatlanjából kerültek elő.

A Pesti Srácok információi szerint időközben két, már harmincéves gyilkossági ügyben is felpörgött az operatív nyomozás. A Blikknek így mesélt a Döcher–Haris páros viselt dolgairól egy a korábbi ügyeiben nyomozó rendőrtiszt: 

„Döcher Györggyel, a Csontkezűvel és Haris Sándorral, Turekkel (jelenlegi nevén D. Alex-szel) szintén ekkoriban, 1989–90-től foglalkoztunk rendszeresen. Tudtuk, hogy együtt dolgoztak Zaharovics Zoltán pénzváltóval, akit 1991. január közepén öltek meg. A kereszttel háton szúrt és megfojtott férfi lemeztelenített holttestét az M3-as mellett, egy Gyöngyöshöz közeli szilvás mellett találták meg mezőgazdasági munkások.”

Emiatt a duó egy időre gyanúsítottként börtönbe került, ugyanis egy Pufi nevű barátjuk bevallotta, hogy ő ölte meg Zaharovicsot, de Döcher és Turek is ott voltak. Pufi otthonában fegyverek is voltak: az egyik a feje alatt, a másik pedig a gyereke kiságyában.

Pufi azt is bevallotta a nyomozó szerint, hogy szerepe volt Döcher György barátnőjének, Haraszti Teodórának megölésében, ahol a Csontkezű és Turek szintén ott voltak. Pufi, Döcher és Turek a börtönben várták az ítéletet, Pufit azonban a vallomásért cserébe kiengedték egy időre. Ekkor tűntek el a bizonyítékok, többek között a fegyverek is Pufi otthonából, és a Zaharovics-ügyben abbahagyták a vizsgálódást, így a bűnözőpáros kiszabadult.

Úgy tudjuk, egyelőre nem zárható ki, hogy az eltűnt fegyverek ott lehetnek a terasz betonjából előkerült arzenálban; ha ez így van, a Zaharovics- és a Haraszti-gyilkosságok is nyílt nyomozati szakba léphetnek.

Borítókép: Így gyűrték le tavaly októberben Tureket a Pasarét bisztróban a kommandósok (Forrás: TEK)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.