Brutális maffialeszámolás ügyében nyomoz a rendőrség
A sértettre, aki egy jól ismert alvilági figura, egy hangtompítós pisztollyal lőttek rá.
A sértettre, aki egy jól ismert alvilági figura, egy hangtompítós pisztollyal lőttek rá.

A szálak egy rettegett bűnszervezethez és az éjszakai élet egyik ismert figurájához vezetnek.

Az 1999-ben kivégzett Döcher György és a megöletésével vádolt Turek jó kapcsolata egy idő után megromlott, a felvidéki maffia pedig az utóbbi mellé állt.

A német ügyben az áttörést a magyar kriminalisztika egyik legrejtélyesebb gyilkosságának a felderítése hozta.

Legkorábban húsz év letöltése után szabadulhatnának Turekék, ha bizonyított lesz a vád.

A Döcher György és testőre meggyilkolásával, valamint a dunaszerdahelyi mészárlással gyanúsított D. Alex elhagyná a börtönt.

A kevlár sisakot és golyóálló mellényt viselő Bodoky Károly hatástalanított Kalasnyikovval imitálta, hogy két társával miként is végezték ki az ellenlábas klán tagjait.

Bodoky Károly gyanúsított társa, Turek továbbra is hallgat, ám ez nem akadályozza a bizonyítékok összegyűjtését.

Egy vagy több pentitó kezdhetett beszélni a 29 évvel ezelőtti emberölésekről.

B. Karolt és Tureket a dunaszerdahelyi vérengzéssel is összefüggésbe hozták a hatóságok.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megkezdődött az ökumenikus imahét.

Nincs meg a fiam, fals információ terjed a neten – mondta az édesapa.

Pakkonként kétezer forintért kínálták a portékájukat.

A kormányfő telt ház előtt, új formátumban szólalt meg Miskolcon.

A 65 éves Reza Pahlavi nem említett dátumot az X-en közzétett videóüzenetében.

A brit miniszterelnök nehezményezte az amerikai elnök döntését.

Egy 18 éves egyiptomi származású tanuló meghalt, miután az iskola falai között marokkói társa megkéselte.

A szövetségi kapitány szerint árnyékban harcoltak Belgrádban.

Az első félidőben nehéz perceket élt át a magyar válogatott, de a meccs hajrájában minden nyitott kérdést lezárt Chema Rodríguez csapata.

Magyarország 15-14-re kikapott Szerbiától a férfivízilabda Európa-bajnokság középdöntőjének 2. fordulójában Belgrádban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.