„Döcher Györggyel, a Csontkezűvel és Haris Sándorral, Turekkel (jelenlegi nevén D. Alex-szel) szintén ekkoriban, 1989–90-től foglalkoztunk rendszeresen. Tudtuk, hogy együtt dolgoztak Zaharovics Zoltán pénzváltóval, akit 1991. január közepén öltek meg. A kereszttel háton szúrt és megfojtott férfi lemeztelenített holttestét az M3-as mellett, egy Gyöngyöshöz közeli szilvás mellett találták meg mezőgazdasági munkások.”
Emiatt a duó egy időre gyanúsítottként börtönbe került, ugyanis egy Pufi nevű barátjuk bevallotta, hogy ő ölte meg Zaharovicsot, de Döcher és Turek is ott voltak. Pufi otthonában fegyverek is voltak: az egyik a feje alatt, a másik pedig a gyereke kiságyában.
Pufi azt is bevallotta a nyomozó szerint, hogy szerepe volt Döcher György barátnőjének, Haraszti Teodórának megölésében, ahol a Csontkezű és Turek szintén ott voltak. Pufi, Döcher és Turek a börtönben várták az ítéletet, Pufit azonban a vallomásért cserébe kiengedték egy időre. Ekkor tűntek el a bizonyítékok, többek között a fegyverek is Pufi otthonából, és a Zaharovics-ügyben abbahagyták a vizsgálódást, így a bűnözőpáros kiszabadult.
Úgy tudjuk, egyelőre nem zárható ki, hogy az eltűnt fegyverek ott lehetnek a terasz betonjából előkerült arzenálban; ha ez így van, a Zaharovics- és a Haraszti-gyilkosságok is nyílt nyomozati szakba léphetnek.
Borítókép: Így gyűrték le tavaly októberben Tureket a Pasarét bisztróban a kommandósok (Forrás: TEK)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!