Földi László: A normális is lehet divatos

Földi-Kovács Andrea újságíró és Földi László titkosszolgálati szakértő a többi között az általuk létrehozott Védett Társadalom Alapítvány munkájáról, a gyermekvédelmi népszavazásról és az LMBTQ-lobbiról is beszélt a Scruton Belváros rendezvényén.

Magyar Nemzet
2022. 03. 26. 21:00
Földi-Kovács Andrea Földi László Forrás: scruton
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Földi László kiemelte, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok a pénz erejét használják befolyásolásra. Példaként említette, hogy a budapesti multik kötelezhetik a munkavállalóikat arra, hogy részt vegyenek a Pride-on akkor is, ha nem akarnak. Vagy, miután a gyermekvédelmi törvény nem teszi lehetővé, hogy az óvodákban, iskolákban érzékenyítsék a gyerekeket, ezért az egyetemeken a pedagógusképzés részeként végzik a tevékenységüket. Elmondta, hogy a Védett Társadalom Alapítványnak nincs pénze, de fontos, hogy a hálózattal szemben a hálózat tud küzdeni. Ezért a már jól működő civil szervezeteket, hagyományőrző köröket szeretnék összekötni, mert az érték a kis helyi közösségekben van. 

A genderelmélet egy hipotézis, a biológiai nemünk férfi vagy nő

Hangsúlyozta, hogy az NGO-k egy törpe kisebbség a normális többséghez képest, mégis ennek az ellenkezője látszik.

Földi-Kovács Andrea szerint, aki az LMBTQ-szervezeteket nem szeretné az iskolai érzékenyítőfoglalkozásokon látni, az nem homofób. Utalt német kutatókra, akik mindazt már testközelből látják, hogy milyen, amikor a gyerekeket szexualizálják és bevezetik ebbe a gondolatiságba és nem a koruknak megfelelő érzékenyítést alkalmaznak rajtuk. Szerinte ez káros, mert befolyásolni tudja a fiatalok szexuális identitását. 

Kijelentette: a genderelmélet egy hipotézis, tudományosan nem megalapozott, mert a biológiai nemünk férfi vagy nő. Mi még csak szokjuk ezt, viszont, aki ezzel szembe mer menni Amerikában vagy Nyugaton, azt kiközösítik, lefasisztázzák, ellehetetlenítik – tette hozzá. 

Elmondta, hogy az Védett Társadalom Alapítvány támogatja azokat a pszichológusokat, akik a normális szexuális felvilágosítást képviselik és szeretnének kidolgozni egy programot, amivel a szülőknek segítenének. Mindez azért fontos, mert ha Magyarországon is elindul, nem lehet majd visszafordítani a folyamatot. Földi-Kovács Andrea szólt egy angol jogvédő ügyvéd beszámolójáról is, akitől megtudta, hogy ugyan Angliában is volt gyermekvédelmi törvény Margaret Thatcher kormányzása alatt, majd ezt megszüntették és gendersemleges oktatást, illetve LMBTQ-érzékenyítést vezettek be. Ennek eredményeként néhány év leforgása alatt egyre több lett az evés- és testképzavaros, depressziós, illetve öngyilkosságra hajlamos gyerek.

Földi László szerint ha a baloldal megnyerné a választásokat, azonnal bevezetnék a fenti ideológiákat. Magyarország viszont ezzel szembement az elmúlt tizenkét évben, mert a miniszterelnök mögött ott álltak az emberek, és a normalitást választották. 

Nyugat-Európában viszont az embereket kivonták a döntési rendszerekből. 

A szülők joga felvilágosítani saját gyermekeiket

Földi-Kovács Andrea felhívta a figyelmet arra, hogy a gyermekvédelmi népszavazás ellen is az olyan Soros-szervezetek buzdítanak, mint az Amnesty International, a Hersinki Bizottság és a TASZ. Feltette a kérdést: milyen emberjogi szervezetek azok, amik meg akarják fosztani az embereket a véleménynyilvánítás szabadságától és megfosztani a szülőket attól, hogy a saját gyermekeiket felvilágosítsák? 

Az újságíró arra buzdította a fiatalokat, hogy tegyék forradalmivá a konzervatív gondolatokat és azt, hogy az apa férfi, az anyag nő. Kiemelte ugyanakkor, hogy az illegális migráció ellen megvéd bennünket a kerítés, de az olyan ideológiai befolyásolás, mint a genderelmélet ellen nem lehet fizikai határzárral védekezni.

Földi László kifejtette: a normális is lehet divatos, ezért már a Védett Társadalom Alapítványnak is van ifjúsági tagozata. Nagyon fontos ugyanakkor a családi hagyományok befolyásoló szerepe.

A háborúval kapcsolatban a hírszerző kifejtette: az, hogy emberek halnak meg, elfogadhatatlan, de Ukrajna érdeke nem lehet az, hogy Oroszországgal konfliktusban éljen sem történelmi, sem földrajzi adottságai miatt. Szerinte a háború kapóra jött azoknak, akik szétverték a világgazdaságot, így további inflációnövekedés várható. Véleménye szerint akik stand-by módon eltervezték a káoszt, azok majd jelentkeznek, hogy megoldják a helyzetet – tette hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.