Déri Tibor iratokat tart vissza

.

2022. 11. 26. 7:24
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újpesti képviselő-testület legutóbbi ülésén, a káposztásmegyeri városrész építési szabályzatának ismételt módosításának tárgyalásakor előkerült új fejleményként az „íjászügy”, vagyis az önkormányzat és a Magyar Íjászszövetség között létrejött ingatlancsere-szerződés ügye. A Fidesz helyi frakciója szerint az ingatlancsere mind a két fél számára hátrányos, amiért szerintük Déri Tibor volt momentumos, mára a DK-ba igazolt polgármester a felelős.

Nagy István, a helyi Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott lapunknak:

az önkormányzat számára azért hátrányos a kontraktus, mert egyik értékes telkét leértékelte azzal, hogy övezeti besorolását megváltoztatta. Az íjászok vesztesége meg akár milliárdos nagyságrendet is elérheti, mert a baloldali városvezetés három éve törvénysértő módon akadályozza meg az íjászcsarnok építését.

Szerinte az ügyből kártérítési per lehet, amiből az önkormányzat vesztesen fog kikerülni. A kerületi Fidesz-frakció szerint érthetetlen, hogy három év alatt nem sikerült a városrész építési szabályzatát véglegesíteni. Kétségeik vannak azzal kapcsolatban is, hogy jogszerű-e az egyszer már kivett íjászingatlant most újra bevonni az építési szabályzat felülvizsgálatába.

Nagy István megerősítette: az ingatlancsere ügyében feljelentést fog tenni. Ugyanakkor ez nehezen halad, mert Déri Tibor polgármester törvénysértő módon nem adja ki az ügy teljes megismeréséhez szükséges dokumentumokat.

Nagy István hozzátette: a rendelkezésére álló adatok arra utalnak, hogy az ügyben a hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás mellett felmerül más bűncselekmények alapos gyanúja is.

Borítókép: Déri Tibor (Fotó: facebook.com/deritibor.momentum)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.