Orbán Ráhel: Magasabb szintre kell emelni a fővárosi turizmust

A miniszterelnök legidősebb lányát gyermekkoráról, édesapjával való viszonyáról, családjáról és a politikáról is kérdezték.

Magyar Nemzet
Forrás: Mandiner2022. 12. 22. 12:46
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Horn Gyulát Horn Gyula bácsinak kellett hívnunk. A tisztelet nálunk nem politikai identitás kérdése – rögzítette a Mandinernek adott interjúban Orbán Ráhel, Orbán Viktor miniszterelnök legidősebb lánya. Az interjú számos témát érintett, például hogy  milyen gyermekkora volt, hogyan ismerkedett meg férjével, Tiborcz Istvánnal, milyen nagypapa Orbán Viktor és hogyan készül a család a karácsonyra.

Orbán Ráhel a gyermekkorával és a pályakereséssel kapcsolatban elmondta, a turizmus és vendéglátás 16 éves kora érdekli, attól kezdve tudatosan készült erre a pályára, a gimnázium és az egyetem alatt is több nyarat különböző nyári kurzusokon töltött, nyelveket tanult, dolgozott. 

Elmondta, a hit mindig is fontos volt számára, a családalapítás során például teljesen a Jóistenre bízta az útját. Orbán Ráhel arról is beszélt, hogy férjével, Tiborcz Istvánnal egy feltámadási misén találkozott először, 2007-ben. – Nagy hatással volt rám, biztos voltam benne, hogy vagy nagyon sokáig leszünk együtt, vagy soha többet nem találkozunk – fogalmazott. 

A miniszterelnök lányát arról is kérdezték, hogy milyen nagypapa Orbán Viktor. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, olyan nagypapa, aki munkából hazafelé gyakran meglátogatja az unokáit, besegít a tanulásban a francia forradalomról szóló témazáró előtt, olyan ember, aki bármikor képes egy Gyalog galopp-idézetet mondani, és fejből tudja az összes Rejtő Jenő-könyv első sorát. – Nem mellékesen nagyon jó vele römizni – tette hozzá Orbán Ráhel. 

Azt is elmondta, hogy a történelem és a politika napi szinten téma náluk, de ez nem a pártpolitikát jelenti. – A szüleink számára mindig fontos volt a múlt és a jelen tisztelete is. Horn Gyulát például Horn Gyula bácsinak kellett hívnunk. A tisztelet nálunk nem politikai identitás kérdése – nyomatékosította.

Orbán Ráhelt a vele kapcsolatos, a médiában nagy figyelmet kapó tetteiről is kérdezték. Ilyen volt például, amikor 2014-ben lefotózták, hogy vezetés közben telefonál. Ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, valóban telefonált, azonban magánterületen, egy parkoló autóban ült, tehát szabálysértést nem követett el, és másokra sem jelentett veszélyt. Arról pedig, amikor egy horvátországi parkolóban a használt pelenkát a földre tette elmondta, akkor hibát követett el, amiért meg is kapta a büntetést. 

A Mandiner a turizmusról is kérdezte Orbán Ráhelt, aki elmondta, figyeli a világ és a trendek változását és azt, hogy mindez mit jelent a turizmusra nézve. – Gondolok itt a párhuzamos virtuális világ megjelenésére, annak hatására a turizmusra és a szórakoztatóiparra. A turizmus olyan, mint a kultúra. Szerteágazó és sokrétű – fogalmazott. Szerinte magasabb szintre kell emelni a fővárosi turizmust, mert Budapest a felső kategóriás vendégek számára is vonzó célponttá tudna válni. Mindez szerinte a hotelárak tekintetében egyébként a három- és négycsillagos szállodákat is pozitívan érintené. – Fontos, hogy egy nagyobb, a korábbinál többet költő, minőségi vendégkör is megforduljon a városban, ez mindenki érdeke – véli Orbán Ráhel.

A lapokban az is megjelent, hogy az amerikai énekes, Justin Bieber a Botaniq Turai kastélyban tartotta a szűk körű buliját. Orbán Ráhel erről  úgy nyilatkozott, nagy öröm volt, hogy őket választotta. – Nagyon sok munkánk van benne a kollégákkal, hogy külföldön is pozicionáljuk a kastélyt. Fontos, hogy a külföldiek jó hírünket vigyék. Most jöttem haza Franciaországból egy utazási vásárról, ahol mindenki arról beszélt, hogy az amerikai turisták visszatérnek az európai piacra. Tehát az, hogy egy milliók által követett amerikai énekes jól érezte magát nálunk, erről pedig fotókat is közölt, biztosan jótékonyan hat majd a marketingünkre is – tette hozzá.

Elmondta, a politika érdekli, a politikai pálya azonban nem, arról pedig, hogy a Momentum 2017-ben aláírásgyűjtéssel akadályozta meg, hogy Budapesten legyen a 2024-es nyári olimpia, úgy nyilatkozott, „mozgalmat alapítani arra, hogy egy jó kezdeményezés ellen fellépjünk, erősen megkérdőjelezhető. Nem valami ellen, hanem valamiért kell tenni!”

Az interjú színhelye egyébként a napokban megnyitott, ötcsillagos Verno House szálloda volt. Ennek a csaknem ötvenszobás dizájnszállodának a BDPST Koncept alkotta meg a koncepcióját, kutatta fel az épület és a környék történetét – fejtette ki Orbán Ráhel. Az inspirálói között volt Széchenyi István felesége, Seilern Crescence grófnő is.

A karácsonyi készülődéssel kapcsolatban Orbán Ráhel elmondta, édesapja mindig angol karácsonyi pudingot főz, ami nem mindig sikerül.
– Édesanyám feladata a rácponty. Én pedig anya receptje alapján próbálom a kacsát megsütni, de valahogy sosem lesz olyan, mint az övé, pedig a férjem is az eredeti verziót kedveli jobban. December 23-án együtt készítjük a menüt Istvánnal, aki remekül főz. Idén is lesz az asztalon töltött káposzta és a férjem fonott kalácsa. Az én első karácsonyom egyébként Londonban volt, hiszen édesapám 1989 végén Oxfordban tanult. Édesanyám annyit kért a nagyapámtól karácsonyra, hogy hadd utazhasson ki velem Londonba, így sikerült együtt töltenünk az ünnepeket – avatott be Orbán Ráhel.

Az interjú teljes terjedelmében a linkre kattintva olvasható.

Borítókép: Orbán Ráhel (Fotó: Mandiner/Földházi Árpád)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.