Egy reneszánsz ember szobrát avatjuk ma, aki a kor minden erényét magában ötvözte, és ezt nem volt rest használni a haza és a nemzet építése és védelme érdekében
– jelentette ki Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő Maderspach Viktorról, aki amellett, hogy gazdálkodott, katonaként és íróként is tevékenykedett, valamint szenvedélyes vadász hírében is állt. A politikus úgy fogalmazott: ha Maderspach Viktor tőlünk nyugatra születik, kalandos életét valószínűleg már megfilmesítették volna. Kifejtette: könyvei és beszámolói a XXI. századi magyarság számára is sokat jelentenek. Rámutatott: ezt a szobrot már sokkal korábban fel kellett volna állítani, de a kommunizmus akadályt gördített elé. A XVI. kerület vezetése azonban mindent megtesz a történelmi igazságtalanságok helyrehozása érdekében, ilyen az is, hogy épp a Vörös Hadsereg déli főcsoportfőnökségének egykori bázisán kapott helyett az alkotás – tette hozzá.
Ez a szobor a kerületiek megbecsülése Maderspach Viktornak, aki Mátyásföldön élte utolsó éveit, és akinek leszármazottai elődjükhöz hasonlóan sokat tettek és tesznek azért, hogy ez a városrész fejlődjön
– emlékeztetett Kovács Péter polgármester, aki elmondta: ezzel az alkotással tovább bővült a kertvárosi panoptikum, hiszen vitéz báró Szurmay Sándor tábornok – aki egyébként Maderspach Viktor parancsnoka is volt – szobra is itt található. Megköszönte ugyanakkor Kásler Miklósnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma korábbi vezetőjének támogatását.
A család nevében Lacsny Péter fejezte ki köszönetét az alkotónak, R. Törley Mária szobrászművésznek és a támogatóknak, Maderspach Viktor életének főbb eseményeit pedig Domonkos László író foglalta össze.
A német származású Maderspach Viktor az 1948–49-es szabadsághős-házaspár, Maderspach Károly és Buchwald Franciska unokája volt, gyermekkorát a család Hunyad vármegyében található birtokán töltötte. A bécsi Műegyetem elvégzése után elismert mérnök, sportoló és vadász lett. Négy nyelven – németül, románul, angolul, olaszul – folyékonyan beszélt, de megértette a francia és a török nyelvet is. Mivel a Zsil-völgye, a Retyezát és a Páring-havasok legnagyobb része a család tulajdonába tartozott, átvette a márvány- és vasércbányák, illetve kohók irányítását, de több ezer holdnyi erdőt is örökölt. Az első világháború kitörésekor az orosz frontra vezényelték, majd két év szolgálat után szabadságra tért haza Iszkronyba. Amikor a románok betörtek Erdélybe 1916-ban, gerillacsapatot vezetett a Retyezát és a Páring-hegységben, a Kudzsiri-havasokban, valamint a Vulkán-hegységben, eztán kapta az oláhölő elnevezést. A harcokról könyvet is írt Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig címmel. A trianoni békediktátum aláírása után a családi birtokon élt, és akarata ellenére román állampolgár lett. Mivel 1921-ben részt vett egy magyar tiszti összeesküvésben, ami csapda volt, Szerbián keresztül Magyarországra menekült, amiről szintén könyvet írt Menekülésem Erdélyből címmel. Tagja lett a Rongyos Gárdának, és a második ágfalvi összecsapás egyik parancsnoka volt a nyugat-magyarországi felkelésben. Legitimistaként részt vett a budaörsi csatában is, ahol megsebesült és fogságba került. Ezután folytatta mérnöki pályáját és az írást. Először Székesfehérvár mellett, majd 1934-től Mátyásföldön élt. Részt vett az erdélyi bevonulásban 1940-ben, de teherautója felborult, és az ott szenvedett sérülésébe halt bele 1941. október 4-én.
