Meg kell védeni a gyermekeket

A gyermekek védelme a veszélyes internetes tartalmaktól, valamint a közösségi médiaoldalak szabadságkorlátozó tevékenységével szembeni fellépés a 2026-ig tartó legfontosabb stratégiai törekvésünk – nyilatkozta lapunknak Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke. Kitért arra is, hogy csak a magyar joghatóság alatt álló televíziók esetében járhat el közvetlenül a médiahatóság. Az elnök szerint felmerül az uniós szabályok szándékos és visszaélésszerű alkalmazása, ami ellen a hatóság új eszközökkel lép fel.

20230222 Budapest Koltay András elnök NMHH Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

– Kulcsfontosságú lett mind a hétköznapi élet, mind a politika szempontjából a nemzetközi irányítás alatt lévő közösségi média, ahol az a tendencia látszik, hogy a konzervatív értékrendű véleményeket és tartalmakat cenzúrázzák. Mit tehet az NMHH azért, hogy a kiegyensúlyozottság a külföldről irányított közösségi platformokon is érvényesüljön?
– Az alapprobléma az, hogy ezek a magántulajdonban álló vállalkozások óriási hatást gyakorolnak a nyilvánosságra, és a jogrendszerrel párhuzamosan saját normáik szerint korlátozzák a szólás- és sajtószabadságot. Donald Trump korábbi amerikai elnök közösségi médiumokból való kitiltásával vált láthatóvá ez a probléma az egész világon. A szólásszabadság védelme szempontjából ez súlyos gond, ami jogi szabályozást igényel. Átláthatatlan működésük miatt nem nyomonkövethető, hogy mi történik ezeken a platformokon. Nem ismerjük a döntéseiket és a mögöttes indokaikat, és senkinek nincs is joga vitatni ezeket. A helyzet akkor is problémás, ha az elfogultságra vonatkozó vélelmek utóbb alaptalannak bizonyulnak, mert ekkora magánhatalmat a közösség érdekében korlátozni szükséges. Az unió tett egy lépést tavaly efelé a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletével, amelynek idén és jövőre lesznek először látható jelei. Az új szabályozás az egyéni megszólaló védelmét igyekszik megteremteni, ami helyes irány, és ennek érvényesítésében az NMHH-nak is fontos szerepe lesz. 

Egy másik súlyos problémával azonban az EU nem foglalkozik: ezek a platformok mindenkinek személyre szabott tartalmat állítanak elő. 

Azt állítják magukról, hogy nem médiaszerkesztők, de valójában ők döntik el, hogy valaki a nyilvánosságból mit lát és mit nem érzékel. Ez óriási hatalom. Emellett nem törődnek a nemzeti szinten felmerülő sajátos kérdésekkel, nem finanszírozzák a magyar nyelvű tartalomgyártást, nem törekednek a magyar emberek megfelelő információkkal ellátására, és nem hoznak létre értékes tartalmakat, műveket sem, nem járulnak hozzá a társadalmi, nemzeti kultúra épüléséhez, ahogyan a hagyományos médiától elvárjuk.

– Mennyire tartja politikailag kiegyensúlyozottnak a magyar médiapiacot?
– Ma már sok, különböző típusú forrásból lehet tájékozódni, és az emberek többsége él is ezzel a lehetőséggel, mint az kiderül a tavaly év végén kiadott médiapiaci jelentésünkből. A számtalan különféle tartalomszolgáltatótól mindenki össze tudja rakni a maga számára a véleményformáláshoz szükséges képet. Mindez például a múlt század kilencvenes éveinek magyar nyilvánosságára nemigen volt jellemző. Ma mindenkinek biztosítottak a tájékozódás lehetőségei. Más szemszögből nézve azonban, ha leülünk a tévé elé, és sorra vesszük az elérhető csatornákat, akkor nagyrészt mindenhol pontosan ugyanazokat vagy legalábbis ugyanolyan tartalmakat látunk. A kommercializálódás kényszere felől nézve a tartalmi sokszínűséget lehet hiányosnak látni, de ez nem politikai kérdés.

– Fontos kérdéssé vált – különösen az LMBTQ-lobbi törekvései miatt – a gyermekvédelem ügye a különböző médiaplatformokon. Milyen eszközei vannak az NMHH-nak arra, hogy be tudja tartatni a gyermekvédelmi törvény rendelkezéseit?
– A gyermekvédelem problémáját a kereskedelmi televíziózás helyezte előtérbe, de az internetet még könnyebben elérhetik a gyerekek is, és ott sokkal veszélyesebb tartalmakat találnak, mint ami televízióban valaha megjelent. Az internettel és a televíziókkal kapcsolatban csak azoknak az esetében járhatunk el közvetlenül, amelyek magyar joghatóság alatt állnak. Az EU szabályai megengedik, hogy a magyar tartalomszolgáltatók könnyedén letelepedjenek más tagállamban, így annak a szabályai fognak vonatkozni rájuk. Felmerül a gyanú, hogy egyes esetekben e lehetőség kihasználása visszaélésszerűen történik.

 Legújabban például a most futó Való világ széria kapcsán igyekszünk felgöngyölíteni ezt a problémát. 

A műsorfolyamban az emberi méltóság értékét súlyosan sértő tartalmak sokaságával szembesültünk, de az érintett csatorna nincs magyar joghatóság alatt. Ezen anomália kezelésére az EU-s szabályozás egy igen szűk mezsgyét jelöl ki, amelyen elindultunk. Amennyiben az ügyben érintett, a letelepedés helye szerinti külföldi médiahatóság nem kíván fellépni, akkor elképzelhető, hogy az eljárásban azt kell majd bizonyítanunk, hogy egy magyar nyelvű, csak magyar közönségnek szóló, teljes egészében magyarok által, Magyarországon készített tartalmakat közzétevő televízió jogi szempontból is magyar. Meglátjuk.

– Nagy port vertek fel a napokban egy azóta kirúgott pedagógiai asszisztens TikTokon közzétett videói, melyekben a saját szexualitásáról tett közzé részletes beszámolókat, többek között azzal büszkélkedve, hogy 15 éves fiú szeretőt tart. A videókat arra hivatkozással nem hajlandó eltávolítani, hogy ezek a magánéletéről szólnak. Hol húzódik a határ a magánélet és a közéleti szerep között?
– A közösségimédia-oldalak e pillanatban a hatóságok hatáskörein kívül vannak, és ezen az új uniós rendelet is csak egyes kérdések tekintetében fog változtatni. A konkrét ügyről szólva, nem véletlenül az a különböző fontos kormányzati szereplők reakciója, hogy jogszabály-módosítást kezdeményeznek. Ennél az esetnél a jelenlegi jogi környezetben nem teljesen azonos az ügy jogi és erkölcsi megítélése. A közösségimédia-oldalak jórészt maguk döntik el, milyen tartalom megengedett náluk, és milyen nem, szerte Európában. Az más kérdés, hogy ha valami a magyar jogrendszerrel ellentétes, akkor a tartalmat feltöltő felhasználó felelősségre vonható.

– Milyen tendencia figyelhető meg a médiapiacon a magyar, valamint a külföldi tulajdonarányokat illetően?
– Érdemes a kérdést történetiségében vizsgálni. A rendszerváltás után a nyomtatott sajtó döntő többsége külföldi tulajdonba került az úgynevezett vadprivatizációnak köszönhetően, amit még az első szabad választások előtt sikerült ügyesen lebonyolítania az állampártnak. Ennek messze nyúló következményei lettek a magyar nyilvánosság szerkezetére, a politika és a média viszonyára, illetve a jelenkorra egyaránt. A nyomtatott sajtóból a külföldi tőke mára jórészt kivonult, a két nagykereskedelmi tévéből az egyik már magyar tulajdonú, a rádiós piacon is alapvető tulajdoni változások álltak be, az interneten pedig a nyilvánosság tájékoztatása szempontjából legfontosabb orgánumokat szintén magyar vállalkozások birtokolják. Ez alapvető fontosságú érdek, elsősorban kulturális kérdés, mert egy magyar tulajdonban lévő vállalkozás vélhetően jobban ösztönzött arra, hogy a magyar társadalom megfelelő tájékoztatását ellássa, és esetleg értékes magyar kulturális tartalmakat is létrehozzon.

– Milyen folyamatok zajlanak a reklámpiac területén? Mennyire tartják be a reklámozók és a médiumok az etika és a jog szabályait?
– Ha azt nézzük, hogy mennyi magyar és mennyi külföldi cég részesül a reklámbevételekből, akkor nem túl rózsás a kép, hiszen a nagy amerikai technológiai cégek a reklámtorta jelentős részét kiviszik az országból. Bár a járvány után helyreállt a reklámpiac, a reklámköltések szerkezete és a változások trendje messze nem ideális. A reklámbevételek igen jelentős része a Metánál és a Google-nél képződik, és ez a pénz hiányzik a magyar tartalom-előállításból. Az interneten az is gondot jelent, hogy a közönség egyre nehezebben tudja elválasztani a szerkesztett tartalmat a fizetett reklámtól. Erre jó példa az online influenszerek világa, akik úgy viselkednek a közösségi médiában, mintha minden természetes módon történne velük, miközben megjelenéseikkor fizetett tartalmakat mutatnak nézőiknek.

– Sok kábeltévé-előfizető panaszkodik arra, hogy számos olyan csatornáért kell fizetniük az egyes csomagokban, amelyek nem érdeklik őket. Mennyire segítené a tévés piac megtisztulását, ha a nézők csak azokért a csatornákért fizetnének, amelyeket ténylegesen nézni akarnak?
– A műsorterjesztők általi tartalomcsomagolásnak van egy jól kiszámított közgazdaságtani alapja. A kábelcsatornák díjat fizetnek a műsorterjesztőknek, amelye eljuttatják a csatornákat a nézőkhöz. Ha a szolgáltatók megengednék a személyre szabott csomag-összeállítást, jelentős bevételtől esnének el, így a szolgáltatásuk színvonala csökkenne, kevesebb tévécsatorna működhetne. A több tartalom pedig mindig magában hordozza az esélyt arra, hogy lesz közöttük értékes is.

Borítókép: Koltay András, az NMHH elnöke (Fotó: Mirkó István)