Elképesztő hírnévre tett szert Dani Zoltán, a Jugoszláv Néphadsereg nyugalmazott ezredese azzal, hogy 1999. március 27-én, a koszovói háború idején a világon elsőként föld-levegő rakétával lelőtt egy lopakodó repülőgépet, egy amerikai gyártmányú F–117 Nighthawkot. Az egykori katona azóta nagyon sok helyen beszámolt a hihetetlen történetéről, legutóbb Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadást, ahol nagy lelkesedéssel mesélt a hőstettükről, amelynek akkor csodájára járt a világ.

A székely származású Dani Zoltán az előadást követően a Magyar Nemzetnek felidézte: egészen kis dolog segítette őket a csodához, mégpedig az, hogy a légvédelmi rakétarendszer irányítóegységében – engedély nélkül – kicseréltek egy kondenzátort, illetve módosították az egyik tekercs beállítását, ahogy ő fogalmazott, „félrehúzták a frekvenciát”, és ezzel érzékelni tudták az amerikai lopakodót.
– A lelőtt repülő darabjai több helyre kerültek, a lopakodó nagyobb része a légierő múzeumban van, egyes elemeit pedig a katonai múzeumba vitték. S persze hozzám is került egy nagyobb darab, amelyet az emlékszobámban helyeztem el. Így végül, ha darabokban is, de Szerbiának van egy F–117-ese – jegyezte meg mosolyogva a nyugalmazott ezredes. Kitért arra is, hogy az amerikaik először nem ismerték el az F–117-es lelövését. Az eset után azt mondták, hogy a repülő technikai problémák miatt zuhant le, majd azzal mentegetőztek, hogy megsérült a repülő szárnya, és ez vezetett a balesethez.
Kifizetődő parancsmegtagadás
– Ez már közel járt az igazsághoz, csak azt kell hozzátenni, hogy a lopakodó szárnya a mi rakétánk hatására sérült meg – hívta fel a figyelmet az egykori katona. Dani Zoltánt az amerikai repülő lelövése után nagyon sok helyről megkeresték, dollártízmilliókat ajánlottak neki olyan országokból, amelyeknek valamilyen konfliktusa volt a NATO-val. Ő azonban ezekre a lehetőségekre nemet mondott, mert nem akart a pénz bűvöletében élni, szavai szerint a vagyon nem hoz igazi boldogságot. – Vagyis nem akartam magam pénzért eladni. Másrészt patriótának tartom magam, és azt tanultam, hogy azt az országot kell védenem, amelyiket szolgálom, ez pedig Szerbia volt – hangsúlyozta.
Nem lehet azonban azt mondani, hogy déli szomszédunknál megbecsülték volna az ezredes hőstettét és hűségét, mert a háborút követően leváltották a légvédelmi zászlóalja éléről, és előléptetés helyett félretették, logisztikai referensnek nevezték ki. Szerinte féltékenyek voltak a sikereire és arra is, hogy mind a rábízott eszközöket, mind a személyi állományt sikerült megvédenie a háború alatt.
– Hetvennyolc nap alatt több mint százezer kilométert mozogtunk, de soha nem ért minket találat. Huszonhárom tüzelőállásunk volt, és ezeket váltogattuk, hogy ne tudjanak bemérni, mi soha nem voltunk több mint három napot egy helyen. Egyszer engedély nélkül váltottunk tüzelőállást, és milyen jól tettük, mert az amerikaiak még aznap este lebombázták a korábbi állomáshelyünket, amit mi már két kilométer távolságból néztünk. A főparancsnok örült annak, hogy túléltük a támadást, de tajtékzott a dühtől, hogy megtagadtam a parancsot. A hadseregben nem mindig szeretik, ha az ember gondolkozik – emlékezett vissza a nyugalmazott katona.