időjárás 18°C Jusztina 2023. szeptember 26.
logo

Karácsony korábban azt mondta, zsarolja a DK, szerinte már csak beszélgetnek + videó

Munkatársunktól
2023.06.08. 21:37 2023.06.08. 21:53
Karácsony korábban azt mondta, zsarolja a DK, szerinte már csak beszélgetnek + videó

Karácsony Gergely azután ütött meg keményebb hangvételt a kormánnyal szemben, hogy Gyurcsány Ferenc nyilvánosan kritizálta őt. A főpolgármester korábban azt mondta, hogy zsaroló SMS-t is kapott már a DK elnökétől, mára azonban csak „beszélgetnek”.

„Nem teljesíti hazafias kötelességét, mert nem vállal elég nyílt konfliktust a kormánnyal.” – Gyurcsány Ferenc így kritizálta Karácsony Gergelyt a Spirit FM műsorában. A főpolgármester ezt követően arról kezdett beszélni, hogy megtagadják a szolidaritási adó hozzájárulását, a legfrissebb hírek pedig már arról szólnak, hogy pert indít a magyar kormány ellen a Fővárosi Önkormányzat.

 

„Hosszú a listája azoknak a politikusoknak, akik megpróbáltak már megzsarolni, Gyurcsány Ferenc is rajta van ezen a listán. Ezt SMS-ben szokta megtenni, ezeket én archiválom”

 

 – ezt maga Karácsony Gergely mondta egy háttérbeszélgetésen, még 2021 októberében. Később pedig a Jelennek adott interjújában azt fejtegette, hogy ezek ugyan nem büntetőjogi szempontból releváns zsarolások, de sokkal keményebb mondatokról van szó, mint mondjuk, amik szimplán a fővárosi közgyűlési döntéseket érintik.

Mint ismert, a Fővárosi Közgyűlésben többsége van a Demokratikus Koalíciónak, ráadásul már azt is kilátásba helyezték, hogy egy saját politikusukat is elindítják a főpolgármesteri tisztségért. Szóba került például Bősz Anett neve is, aki a Mediaworks korábbi kérdésére nem cáfolta, hogy kapott ilyen megkeresést.

A Mediaworks a főpolgármesterrel az ünnepi könyvhét megnyitóján próbált meg a fent említett témák kapcsán interjút készíteni, azonban Karácsony Gergely ismét szűkszavúnak bizonyult. 

 

Arra a kérdésre nem volt hajlandó válaszolni, hogy mikor beszélt utoljára Gyurcsány Ferenccel, de azt hangsúlyozta, hogy nem tart a DK-tól, hiszen szoros koalíciós partnere. 

 

Kérdésre válaszolva ráadásul azt hangsúlyozta, hogy nyomás alá sem helyezik, csupán „beszélgetnek”. Az úgynevezett bekeményítés kapcsán pedig azt mondta, hogy ezt nem Gyurcsány hatására tette, hanem mert szerinte ez a dolga.

A főpolgármester az ATV-ben közben arról is beszélt , hogy szerinte Magyarország háborúban áll Oroszországgal. A Mediaworks már korábban is kérdezte a kijelentésről Karácsonyt, aki azzal védekezett, hogy Orbán Viktort idézte. Most ismét ezzel a magyarázattal állt elő. Mint emlékezetes, párttársa, Tordai Bence már több interjúban is hangsúlyozta, hogy szerinte fegyvereket kellene szállítani Ukrajnába.

Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Videa)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.