A tűzzel játszik Karácsony Gergely

Amit eddig is tudtunk, azt a nyugat-európai baloldal egyik ismert EP-képviselője a napokban világosan, egyértelműen kimondta: az Európai Parlament háborúpárti többsége azért (is) akarja elvenni hazánktól az egy év múlva esedékes soros uniós elnökséget, mert aggódnak amiatt, hogy milyen álláspontot képvisel majd a magyar elnökség az ukrajnai háború kérdésében. A francia zöldpárti Delbos-Corfield és elvtársai aggodalma persze indokolt, hiszen a magyar kormány – az uniós elnökség adta minden rendelkezésére álló eszközzel – nyilvánvalóan nem a háború folytatását és eszkalációját, hanem a fegyverszünetet és a béketárgyalások megkezdését törekszik majd előmozdítani. Ahogy ezt eddig is, a háború kezdete óta folyamatosan, határozottan és következesen tette.

Ugyanakkor a baloldali ellenzék nem a béke, hanem a háború pártján áll. Sőt legutóbb a baloldali főpolgármester már szó szerint úgy fogalmazott, hogy Magyarország háborúban áll Oroszországgal. A mélyzöld Karácsony ezzel Annalena Baerbock német zöld külügyminiszter gyenge epigonja lett, aki néhány hónapja először mondta ki, hogy Németország háborúban áll Oroszországgal.

Ez olyan kijelentés, amit a második világháború óta épelméjű ember nem enged meg magának – így kommentálta Orbán Viktor múlt pénteki rádióinterjújában Karácsony mondatát, s hozzátette: „kinyílik a bicska az ember zsebében” amikor az ország leggazdagabb városának polgármesteri székéből arról beszélnek „értelmiségi, belvárosi módon”, hogy háborúban állunk Oroszországgal.

A baerbocki és a karácsonyi vágyvezérelt, freudi elszólások azért életveszélyesek, mert a vágyak könnyen valóra válhatnak, a meggondolatlanul, felelőtlenül kimondott szavakat hamar súlyos tettek követhetik. S ha a jövőbe nem is látunk, a múltban megtapasztaltuk, milyen katasztrofális következményekkel járt, amikor Németország és a vele szövetséges Magyarország háborúban állt Oroszországgal.

További Vélemény híreink

„A főpolgármester úr megkérdezte a fiatalokat arról, akarnak-e háborúba menni?”

A történelem nem ismétli önmagát, de rímel, írta Mark Twain. Ezért érdemes emlékezni, emlékeztetni a 82 évvel ezelőtti európai helyzetre, amikor a nemzetiszocialista Németország a bolsevista Oroszország elleni háborúra készült, s Magyarország akkori politikai és katonai vezetése is nehéz dilemma elé került: belépni vagy kimaradni a háborúból. A világháború kezdete, 1939 szeptembere óta a magyar kormány határozottan semleges álláspontra helyezkedett, s a „fegyveres semlegesség” Teleki-féle elvét alkalmazva hazánk majdnem két évig ki tudott maradni a háborúból. Azonban a két nagyhatalom közé szorult Magyarországra egyre nagyobb nyomás nehezedett a szövetséges németek részéről, mondván, „aki részt akar venni a lakomán, annak a főzésből is ki kell vennie a részét”. Ennek ellenére a magyar politikai vezetés 1941 júniusáig ellenállt a kérés, elvárás formájában jelentkező nyomásnak a német katonai akciókban – Csehszlovákia feldarabolása, Lengyelország meghódítása, Jugoszlávia megszállása – történő részvételre.

Roppant érdekes és tanulságos olvasni az akkori magyar miniszterelnökségi államtitkár, Zsindely Ferenc háborús naplóbejegyzéseit, amelyekből egy befolyásos politikus nézőpontjából valós időben követhetjük nyomon a magyar vezetők politikai gondolkodását, nézeteit és döntéseit. A se németellenes, se németbarát, magyarságában elkötelezett hazafi Teleki Pál 1941. április 7-i temetése után a németbarát és háborúpárti Bartha Károly honvédelmi miniszterrel beszélget, aki ezt mondja neki: „Gyerünk, nem bírom ezt a sok büdös pacifistát, ezeket a képviselőket.” Zsindely így felel neki: „Nem itt van a sok pacifista.

A falvakban, a városokban laknak.” Másnap, amikor a Jugoszláviát megtámadó német csapatok átengedése miatt Anglia megszakítja velünk a diplomáciai kapcsolatot, azt írja: „Olyan háború kockázata szakad ránk, amelynek sorsára alig van befolyásunk. És oda vagyunk láncolva a német harci szekérhez.” Az Oroszország elleni német támadás előtt alig másfél héttel is úgy véli:

„Az orosz háborúból – ha a jó Isten segít – kimaradhatunk. A németek, úgy látszik, nem kívánják részvételünket.”

Hitler valóban nem tartotta szükségesnek és a német katonai vezetés sem kérte hivatalosan a magyar katonai részvételt a június 22-én kezdődő német offenzívában, ugyanakkor a németbarát magyar tábornokok, Werth Henrik vezérkari főnökkel az élen, és Bartha miniszter az önkéntes csatlakozás felé igyekeztek nyomni Horthy kormányzót és Bárdossy kormányfőt, amit a „Kassát ért szovjet támadás” ürügyén sikerült is elérniük. Június 26-án este Zsindely ezt írja naplójába: „Az oroszok ugyan tisztára bolondok, hogy belénk kötöttek, de azért mindjárt háború?” Szerinte a hadba lépésünk valódi oka az lehetett, hogy a rivális románok a szlovákokhoz hasonlóan már csatlakoztak a német hadjárathoz, emiatt félő volt le-, illetve kimaradnunk a háborúból.

Most viszont nincs semmilyen érdekünk és okunk, hogy megismételjük a végzetes döntést, amit mai (valódi és vélt) barátaink akarnak ránk erőltetni. Ebben a háborúban ugyanis mi semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk.