A történelem nem ismétli önmagát, de rímel, írta Mark Twain. Ezért érdemes emlékezni, emlékeztetni a 82 évvel ezelőtti európai helyzetre, amikor a nemzetiszocialista Németország a bolsevista Oroszország elleni háborúra készült, s Magyarország akkori politikai és katonai vezetése is nehéz dilemma elé került: belépni vagy kimaradni a háborúból. A világháború kezdete, 1939 szeptembere óta a magyar kormány határozottan semleges álláspontra helyezkedett, s a „fegyveres semlegesség” Teleki-féle elvét alkalmazva hazánk majdnem két évig ki tudott maradni a háborúból. Azonban a két nagyhatalom közé szorult Magyarországra egyre nagyobb nyomás nehezedett a szövetséges németek részéről, mondván, „aki részt akar venni a lakomán, annak a főzésből is ki kell vennie a részét”. Ennek ellenére a magyar politikai vezetés 1941 júniusáig ellenállt a kérés, elvárás formájában jelentkező nyomásnak a német katonai akciókban – Csehszlovákia feldarabolása, Lengyelország meghódítása, Jugoszlávia megszállása – történő részvételre.
Roppant érdekes és tanulságos olvasni az akkori magyar miniszterelnökségi államtitkár, Zsindely Ferenc háborús naplóbejegyzéseit, amelyekből egy befolyásos politikus nézőpontjából valós időben követhetjük nyomon a magyar vezetők politikai gondolkodását, nézeteit és döntéseit. A se németellenes, se németbarát, magyarságában elkötelezett hazafi Teleki Pál 1941. április 7-i temetése után a németbarát és háborúpárti Bartha Károly honvédelmi miniszterrel beszélget, aki ezt mondja neki: „Gyerünk, nem bírom ezt a sok büdös pacifistát, ezeket a képviselőket.” Zsindely így felel neki: „Nem itt van a sok pacifista.
A falvakban, a városokban laknak.” Másnap, amikor a Jugoszláviát megtámadó német csapatok átengedése miatt Anglia megszakítja velünk a diplomáciai kapcsolatot, azt írja: „Olyan háború kockázata szakad ránk, amelynek sorsára alig van befolyásunk. És oda vagyunk láncolva a német harci szekérhez.” Az Oroszország elleni német támadás előtt alig másfél héttel is úgy véli:
„Az orosz háborúból – ha a jó Isten segít – kimaradhatunk. A németek, úgy látszik, nem kívánják részvételünket.”
Hitler valóban nem tartotta szükségesnek és a német katonai vezetés sem kérte hivatalosan a magyar katonai részvételt a június 22-én kezdődő német offenzívában, ugyanakkor a németbarát magyar tábornokok, Werth Henrik vezérkari főnökkel az élen, és Bartha miniszter az önkéntes csatlakozás felé igyekeztek nyomni Horthy kormányzót és Bárdossy kormányfőt, amit a „Kassát ért szovjet támadás” ürügyén sikerült is elérniük. Június 26-án este Zsindely ezt írja naplójába: „Az oroszok ugyan tisztára bolondok, hogy belénk kötöttek, de azért mindjárt háború?” Szerinte a hadba lépésünk valódi oka az lehetett, hogy a rivális románok a szlovákokhoz hasonlóan már csatlakoztak a német hadjárathoz, emiatt félő volt le-, illetve kimaradnunk a háborúból.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!