El lehet tiltani a közutak rémeit a vezetéstől, de vajon el is tiltják?

Megduplázódott három év alatt a közúti veszélyeztetés bűncselekményt elkövetők száma, ők például az utak ámokfutói vagy éppen a büntetőfékezők. Rendkívüli alkalmassági vizsgálattal kiszűrhetők ezek a köz- és önveszélyes gépkocsivezetők.

2023. 08. 22. 5:15
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugrásszerűen megnőtt a közúti veszélyeztetés bűncselekményt elkövetők száma. Az egységes nyomozóhatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika adatai szerint 2020-ban 167, 2021-ben 212, 2022-ben már 293 ilyen bűncselekményt követtek el. Ez akkor is megdöbbentő, ha a statisztikát nem a bűncselekmény elkövetésének időpontja szerint, hanem a statisztikába való bekerülés időpontja alapján vezetik. Az adat bekerülése pedig a nyomozás lezárásához kötött.

Fontos tudni, hogy a közúti baleset okozása gondatlan bűncselekmény, addig a közúti veszélyeztetés szándékos bűncselekmény, így az utóbbi megítélése is súlyosabb következményekkel jár.

A 27 éves kerékpárosnak esélye sem volta túlélésre az Árpád hídon (Fotó: Police.hu)

A szándékosság azt jelenti, hogy a bűncselekmény elkövetője előre látja tette következményeit, és kifejezetten kívánja azokat, vagy belenyugszik az eredmény esetleges bekövetkeztébe – foglalta össze a Magyar Nemzetnek Sógor Zsolt közlekedési szakjogász, aki példaként hozza fel az M2-es autósztrádán a közelmúltban történteket, amikor az ámokfutó szándékosan hajtott időnként kétszázzal az őt üldöző rendőrök elől menekülve, és ezzel mások és saját testi épségét, sőt életét veszélyeztette. Ugyancsak szándékos bűncselekményt, közúti veszélyeztetést követ el például a büntetőfékező vagy az az autós, aki egy közlekedési vitát egy kerékpárossal úgy akar rendezni, hogy a biciklisre húzza a volánt.

 

Felmerül a kérdés: alkalmas egyáltalán a vezetésre az, aki súlyos közlekedési veszélyhelyzetet okoz szándékosan, például büntetőfékezéssel veszélyezteti mások és saját maga testi épségét, sőt az életét? A szakjogász szerint jó pár balesetnél az ügyészségnek és a rendőrségnek is van jogosítványa rendkívüli alkalmassági vizsgálat elrendelésére. Tapasztalatai szerint a hatóságok élnek is vele. 

– Amikor sértetteket képviselek, indítványozni szoktam, és az esetek nyolcvan százalékában az ügyész helyt ad az indítványomnak, és elrendeli a rendkívüli alkalmassági vizsgálatot. Az esetek felében az alkalmasságvizsgáló meg is állapítja, hogy az alany alkalmatlan a gépjármű vezetésére. Tehát megvan a lehetőség, hogy a közlekedési veszélyeztetés bűncselekmény elkövetőit kivonják a forgalomból. Súlyos szabálysértés esetében is van ilyen jogosítványa a szabálysértési hatóságnak – részletezte Sógor Zsolt.

 

A szakember tapasztalata szerint például ha egy ittas sofőr halálos, cserbenhagyásos balesetet okoz, nem kérdés, hogy elrendelik a rendkívüli alkalmassági vizsgálatot.

 – A rendkívüli alkalmassági során pszichológiai vizsgálat is van, ugyanakkor végig kell menni a szigorított teszten, vezetési gyakorlaton is, és ha a sofőr megbukik, nem kaphatja vissza a jogosítványát. Lehet fellebbezni a döntés ellen, bíróságra lehet vinni az ügyet, de végső esetben akár végleg eltilthatják a vezetéstől. A jog megadja a lehetőséget, a jogalkalmazókon múlik, élnek-e a rendkívüli alkalmassági vizsgálattal, vagy sem – vázolta a folyamatot Sógor Zsolt, aki szerint már Budapesten is egyre gyakrabban élnek ezzel az eszközzel a hatóságok. Kiemelte Tatabányát, ahol ez már kifejezetten gyakorlat.

 

A közlekedési szakjogász arra számít, hogy az Árpád hídi tragédia okozóit is rendkívüli alkalmassági vizsgálatra kötelezik. 

Szerinte ők, akik részesei voltak a kerékpáros szörnyű halálának, nem csak halálos közlekedési baleset – gondatlan bűncselekmény – miatt kell hogy feleljenek, hanem közúti veszélyeztetés – szándékos – bűncselekménye elkövetése miatt is. 

Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Unió jogrendje ezen a területen erősen hiányos. Amennyiben rendkívüli alkalmassági vizsgálaton valakit határozott időre vagy akár véglegesen eltiltanak Magyarországon a vezetéstől, az az unió többi országában még nyugodtan vezethet, az eltiltás ugyanis csak Magyarországra érvényes, ami a jogász szerint nonszensz.

Borítókép: Az Árpád hídi tragédia egyik részese felborult az összeütközés után (Fotó: Police.hu)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.