– A barlang bejáratától mindjárt egy tíz emeletnyi mélységgel találkozunk, ezt a függőleges szakadékot csak függőlegesen lehet megtenni, majd egy pici séta után újabb függőleges aknák vezetnek, ferde járatok. Az utunkat a víz is kíséri, kezdetben ez kellemes és szép, de ahogy egyre mélyebbre haladunk, hamar rájövünk, hogy ez bizony el is áztat minket, és egy felszíni felhőszakadás miatt igencsak gondban lennénk. A barlang hőmérséklete egész évben 3 fokos és zsázszázalékos párában kell dolgozni – sorolja a mentő, aki arról is beszámol, nem csak a barlangi viszonyok okoztak gondot kezdetben.
– A helyszínre összesen három magyar csapat érkezett, egy hazai mentés esetén 2 óra alatt össze tudjuk szervezni a logisztikai láncot a társszervek segítségével, ám itt korántsem ez történt, amikor kiértünk, még nem volt felállítva az alaptábor, így a második csapat feladata az volt, hogy a sérülthöz érkező, első csapatot életben tartsa élelemmel, meleg ruhákkal.
Minden felszerelést, amely a mentéshez és a betegellátáshoz szükséges volt, úgy tudtuk levinni, hogy valaki megfogta és lecipelte. Ezeken a kötélpályákon kellett, saját emberi erővel felmászni, ahogyan a hordágyba tett sérültet is emberi erővel kell felvinni ezeken a függőleges pályákon – magyarázza Hegedűs András.
Hatórás késésben
– A mentőpálya kiépítéséhez 2500 méter kötélre volt szükségünk és közel ezer egyéb eszközre, karabinerekre, kikötési pontokra. Ezek jó része a barlangban ugyan már bent voltak, viszont ezek arra vannak méretezve, hogy a kutatócsoportok alkalmanként lemenjenek és feljöjjenek. Ebben a mentésben naponta száz áthaladás történt, ami hamar leamortizálta, ezért folyamatosan figyelnünk kellett ezeknek az állapotát és kicserélni a köteleket. Egy külön kötélpályát is ki kellett építeni ahhoz, hogy a hordágyat a felszínre tudjuk hozni – teszi hozzá.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!