Kritika nélküli importálás
– Ha Karácsony 2019-es programját nézzük, akkor alig van olyan ígéret, ami valóban teljesült volna. Ez hatványozottan igaz a zöldprogramjára. Emlékezetes volt, amikor a főpolgármester 2019-ben úgy fogalmazott, hogy „ahol a Fidesz megjelenik, ott mindig kivágják a fát”, majd ezt követően megígérte, hogy minden Budapesten születő gyermek tiszteletére elültetnek egy fát.
Ez is egy olyan konkrét politikai ígéret volt, amely nem teljesült.
Emellett a háromezer köztéri kuka leszerelése és az úgynevezett méhlegelők is megosztották a lakosságot – mondta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin. A XXI. Század Intézet elemzője szerint a főpolgármester ismét elővette a 2019-es programját, amely a nyugati globális zöldpolitika kritika nélküli importálása, lényegében a német zöldek mondanivalójának fordítása.
Ez a program semmi újdonságot és semmi lokális, a hazai viszonyokat figyelembe vevő politikai célt nem tartalmaz.
– Egyedül az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban látok eltérést, hisz a német Zöldek szükségesnek és jónak tartják ezeket a beruházásokat, a Párbeszéd pedig – a többi ellenzéki párttal együtt – mindent megtesz ezek ellen, ami hitelességi kérdéseket vet fel – mondta. Nagy Ervin szerint ez a mondanivaló kevés lesz az EP-választásokra, hiszen oda sokkal komplexebb politikai programra és célokra van szüksége Karácsony pártjának, amely ráadásul jelenleg alig mérhető, s mivel senki nem akar velük összefogni, így vélhetően esélytelenül indulnak.
Politikai termék
– Ha versenyt hirdetnénk az eredményeket illetően, akkor a magyar kormány rengeteg kérdésben az unió élmezőnyéhez tartozik. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a zöldpolitikát nem tudja identitáspolitikaként kisajátítani egyetlen párt sem. Sőt az ellenzéki oldalt tekintve a szocialista párt és a Demokratikus Koalíció is nagyjából beemeli az ígéretei közé azt, amiről Karácsony Gergely beszél – mutatott rá Nagy Ervin.
Az elemző szerint ebből fakad Karácsony Gergely problémája, azaz hogy minden erőfeszítése ellenére nem tud nagyon mást mondani, mint a konkurens pártok.
Nagy Ervin megállapította: Karácsony Gergely zöldpolitikája csupán politikai termék, amivel igyekszik ráfordulni a választásokra. – Egyrészt el akarja terelni a figyelmet a város valódi gondjairól, a csődközeli állapotról és a megítélését megtépázó kampányfinanszírozási botrányról, másrészt pedig igyekszik átvenni a kezdeményezést, olyan napirendet szeretne alkotni, amihez az őt vonakodva támogató vagy az állást még nem foglaló baloldali szövetségeseinek igazodnia kellene. Tehát előremenekül, át akarja venni a kezdeményezést, és el akarja maszatolni a botrányokat – emelte ki az elemző.
Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester (Fotó: Mirkó István)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!