A Budapest Környéki Törvényszéken második napja tart a bizonyítási eljárás az államtagadók, Posta Imre és hat vádlott-társa ügyében – számolt be róla a Pesti Srácok. Az államtagadó Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya halállistát készített, amin több kormánypárti, valamint ellenzéki politikus, illetve közéleti szereplő is megtalálható volt.
Hétfőn a másodrendű vádlottat, Kovács Áront hallgatták meg az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntette és más bűncselekmények miatt zajló tárgyaláson. Kovács tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.
A cikk emlékeztetett, hogy az ügyész a májusi előkészítő ülésen az indítványában azt kérte, hogy a bíróság beismerés esetén ítélje Posta Imrét és Kovács Áront nyolc-nyolc év fegyházra, a többieket pedig hat év és egy év hat hónap közötti időtartamra. A vádlottak azonban tagadták, hogy elkövették volna a terhükre rótt bűncselekményeket, így a bíró tárgyalásra utalta az ügyet. Posta az előkészítő ülés előtt újságíróknak azt mondta, hogy
nem gondolták komolyan a politikusok halálra ítélését.
A bizonyítási eljárás Posta Imre kihallgatásával kezdődött november 28-án. Posta a májusi előkészítő ülés után ismét tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. Idén még két tárgyalási napot tűzött ki a bíró: december 12. és 18. Mindkét napon a vádlottakat fogják meghallgatni. Jövőre az egyéb személyi és tárgyi bizonyítékokat veszik sorra az igazságügyi szakértők meghallgatása mellett.
A vádirat lényege szerint 2010-ben az elsőrendű vádlott, Posta Imre a Magyarország alkotmányos rendjével szemben fennálló elégedetlenségétől vezérelve az interneten és más módon kezdte el terjeszteni nézeteit. A nézetek fórumaként létrehozta az úgynevezett PI-kört. Mindeközben több követőre tett szert, 2019-ben megismerkedett a másodrendű Kovács Áron és a harmadrendű Ferencziné Ambrus Emő vádlottakkal. A csoport leképezte a demokratikus állami berendezkedést, a másodrendű vádlottat például bírói hatalommal ruházták fel, míg a harmadrendű vádlott feladata a PI-kör anyagi feltételeinek koordinálása volt. Nem sokkal később csatlakozott a csoporthoz az ötödrendű vádlott, aki az elsőrendű vádlottról készült videóanyagokat szerkesztette és kezelte.
A negyedrendű vádlott, K. Norbert a rendezvények megszervezésében tevékenykedett. Szintén a csoport tagja lett a hatodrendű és a hetedrendű vádlott is. A házaspár a vád ideje alatt kiskorú veszélyeztetését követte el, amikor 2019-ben megakadályozták otthon, szakszerű segítség nélkül született gyermekük anyakönyvezését. Ezzel tudatosan nem biztosítottak gyermekük számára állampolgárságot, igazolványokat, okmányokat, és a gyermek védelmében eljáró szakemberekkel való együttműködést módszeresen és teljesen visszautasították. Mindemellett 2021-ben a PI-kör tagjai 33 ismert közéleti szereplővel és politikussal szemben fogalmaztak meg halálos ítéletet.