Már több mint négymillió forint gyűlt össze az abai templom felújítására, azonban a cél még messze van. A gyűjtés a vártnál is nagyobb sikerrel zajlik – írja a Feol. December 20-án ugyanis 4 032 585 forint volt az elkülönített önkormányzati adományszámlán.
Meg akarnak menteni egy hazai templomot, most bárki segíthet benne
Eddig négymillió forint gyűlt össze.

„Január folyamán az önkormányzat és az egyház aláírja a támogatási szerződést, és az addig összegyűlt pénz átutalása is megtörténik ezt követően. Az adományszámla azonban továbbra is nyitva van, még lehet csatlakozni a kezdeményezéshez” – adta hírül az összefogás eredményességét Aba önkormányzata. Közölték azt is, hogy
az adományozók nevét külön tábla őrzi majd a felújított templomban.
Borítókép: A felújításra váró abai templom (Fotó: FMH/Fehér Gábor)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: Vigyázzunk egymásra! + videó
A miniszterelnök köszönetet mondott a MÁV-Volán Csoport Haváriaközpontjában dolgozóknak a kitartó munkájukért.

Úgy tűnik, a Mastercardnak nem jelent semmit kétmilliónál is több kártyahasználó
A multinacionális cég nagy ívben tesz a „fideszes véglényekre”, nem válaszolnak a feltett kérdésekre.

A Kraftrental nevű Azahriah-szponzor is hallgat, mint a sír
Úgy látszik, nekik sem számít kétmilliónál is több ember.

Az Otthon Start program fiatalok tízezreinek nyújt érdemi segítséget
Az államtitkár tárgyalt a bankszövetséggel a részletekről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk