– Be kellett látni, hogy a közétkeztetés jelenlegi formája nem kompatibilis ezekkel a generációkkal, és bár a nehezebb utat választottuk, láthatóan megéri – mutat a kicsik felé.


– Be kellett látni, hogy a közétkeztetés jelenlegi formája nem kompatibilis ezekkel a generációkkal, és bár a nehezebb utat választottuk, láthatóan megéri – mutat a kicsik felé.

Amíg a gyerekek jóízűen falatoznak, Lackó Gábor, az iskola igazgatója elmondja: bár remélte, ő maga sem gondolta, hogy ekkora sikere lesz a szabad szedéses tálalásnak. A gyerekek hamar rákaptak az ízére, nemcsak a menza megítélése javult sokat, de a jóllakottság is, ráadásul érezhetően kevesebb az ételhulladék is.
– A kezdetektől fogva támogattam, hogy kialakítsuk az intézményben ezt a tálalási formát. A szülőket, a gyerekeket és a pedagógusokat is tájékoztattuk a bevezetést megelőzően, és elmondtuk, hogy olyan nevelési lehetőség van előttünk, amit vétek lenne kihagyni – fogalmaz, majd azzal folytatja: amíg korábban aszerint zajlott az ebédeltetés, hogy a kicsik, ha akarták, ha nem, megkaptak egy adagot, amit vagy megettek, vagy nem, most ők maguk dönthetnek, mit esznek és mennyit. Sokkal bátrabban kísérleteznek, még a legkisebbek is, egy kisgyermek tegnap például a nudlit előbb kipróbálta tejföllel, aztán gyümölcsöntettel és végül sajttal is – teszi hozzá nevetve.
A gyerekzsivaj elillan, az étkezőben már csak a tányérok és az evőeszközök csörömpölése visszhangzik, mindenki elégedetten emeli a szájához a falatot, belefeledkeznek az ízekbe. Aki feláll, az is csak repetáért szalad, hogy még a következő osztály érkezése előtt megpakolja a tányérját.
Jó rájuk nézni
– nyugtázza az egyik pedagógus, aki szintén arról számol be, maga is rácsodálkozott, milyen rövid idő alatt változik a kicsik étkezési és ételekhez való szokása, ha maguk dönthetnek. – Bevallom, szkeptikus voltam eleinte, mert az elmúlt évtizedek alatt jócskán átalakult a gyerekek étkezési kultúrája, mondhatni, eltűnt. Sokszor kínlódtunk a hagyományos menzás étkeztetésekkor, pedig üres gyomorral vagy az otthonról hozott, büféből szerzett nasikkal nem lehet jól teljesíteni az órákon sem – jegyzi meg a tanítónő.

– Nemcsak szakemberként, de szülőként is fontos felismerni, hogy változtak a fogyasztói igények és megváltoztak a szokások, hogy a gyerekek egyre kevesebb ételt esznek meg. Mi a nehezebb utat választottuk, és nem csökkentettük a menü kínálatát, hanem épp ellenkezőleg, növeltük, és azon gondolkodtunk, hogyan tudnánk segíteni a gyerekek étkezését, miközben változatosan, finomakat és nem utolsósorban egészséges alternatívákat kínálunk – magyarázza Dávid-Dobos Zsófia, a Hungast cégcsoport vezető dietetikusa. Szerinte
a svédasztalos módszer sikerét jól mutatja, hogy a három „legutáltabb” alapanyagból – vagyis a májból, a gombából és a halból – készült ételek a leghamarabb fogynak el a kínálópultból, a diákok örömmel fogyasztják a gombapaprikást, a harcsapaprikást és a resztelt májat is.
– Mi magunk is meglepődünk olykor, hogy milyen „gasztropszichológiai” hatása van annak, ha a kicsik maguk dönthetik el, hogy miből mennyit esznek. Azokban az intézményekben, ahol már a szabad szedéses étkeztetés működik, alig néhány nap után azt láttuk, hogy a fiatalok egyre bátrabban kísérleteznek, és púposra pakolt tányérok helyett a maguk étvágya szerint szednek a kínált életekből.
A dietetikus szerint arról ugyan korai még beszélni, hogy a gyerekek egészségi állapotát javítja a svédasztalos menza, abban biztos, hogy a jó példát, a változatos és jó tápértékű ételek igényét hazaviszik, és ez talán újra asztalhoz ülteti a családokat.
Borítókép: Gyerekek a menzán (Fotó: Bach Máté)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!