Márki-Zayék most két kézzel kapnának az egyszer már elszalasztott állami lehetőségek után

A kormányhoz fordul a vásárhelyi közgyűlés a Modern városok programban leállított fejlesztések folytatásáért. Márki-Zay Péter balliberális polgármester a kormányra, Lázár Jánosra, Vásárhely megkülönböztetésére fogja, hogy leálltak a projektek. Az igazság az, hogy az általa vezetett hódmezővásárhelyi önkormányzat nem volt a helyzet magaslatán, éveken át csak tologatta az időpontokat vagy éppen változtatta a helyszíneket.

2024. 04. 27. 20:24
MÁRKI-ZAY Péter
Márki-Zay Péter (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hódmezővásárhely közgyűlése április 18-i ülésén úgy döntött, a kormányhoz fordulnak, hogy folytathassák a Bethlen és a Németh László Gimnázium, illetve az ipari park fejlesztését a Modern városok programban.

A Németh László gimnáziumot egymilliárd forintból lehetett volna fejleszteni, de a balliberális Márki-Zay Péter vezette hódmezővásárhelyi önkormányzat nem állt a helyzet magaslatán (Fotó: Kovács Erika)

A balliberális polgármester természetesen a kormányt és Lázár Jánost hibáztatja. – Amikor tavaly Lázár Jánosék egy határozattal megszüntették a Modern városok programot, olyan 3000 milliárd forintos városfejlesztő programot állítottak le, amelyre addig csak az összeg töredékét fizették ki országszerte. Persze a helyi Fidesz és Lázár János Vásárhely esetében ezt úgy próbálta beállítani, mintha rajtam múlt volna – magyarázkodott a közgyűlés után egy videóban Márki-Zay Péter.

– A közgyűlésünk arról döntött, hogy megkérjük a minisztériumokat, hogy kezdeményezzék velünk a megvalósítás egyeztetését. Mi mindent megtettünk a projektekért, ami rajtunk múlt. A kormány felelőtlen ígérgetései, az üres kassza és a politikai megkülönböztetés miatt álltak le a fejlesztések. A közgyűlés azt kéri az illetékes minisztériumoktól, hogy ezek a vásárhelyi fejlesztések mindenképpen valósuljanak meg – jelentette ki a balliberális polgármester.

 

Új könyvtár és tudásház sem épül

A Modern városok program egyik legfontosabb projektjét, az ötmilliárd forintba kerülő könyvtár és tudásközpontot, alatta mélygarázsokkal, még 2020 nyarán bukta el az önkormányzat. A létesítményt a sarokház előtti területre tervezték, de Márki-Zay Péternek sem a helyszín, sem a terv nem tetszett. A lakosságot megszavaztatta, ennek eredményeként a Zrínyi utcai foghíjtelek lett az új helyszín. Végül ezt is megpuccsolta a városháza, és a Hódtóban jelölték ki az új területet.

Vagyis két és fél év alatt egy kapavágás sem történt, a tervezést is a nulláról kellett volna kezdeni, ezért nem lett belőle semmi.

Azokat a projekteket, amelyekért most lobbizna a város, a Bethlen Gábor Református Gimnázium hatmilliárd forintos és a Németh László Általános Iskola és Gimnázium egymilliárdos fejlesztését még 2021 májusában bukta el Hódmezővásárhely. A Bethlen többek között tornacsarnokot, kerékpártárolót, közösségi tereket, a Németh László iskola pedig művészeti termet és többfunkciós, 600-700 fő befogadására alkalmas közösségi teret hozott volna létre.

Az előkészítő munkálatok 2017-ben jól zajlottak, de Márki-Zay Péter polgármesterré választása után lelassultak.

Az önkormányzat többször kért határidő-módosítást. A projekt kötelező elemét, a beruházással kapcsolatos információs füzetet és a kivilágítható plakátokat, amelyek az előkészítő rész zárófázisához tartoztak, jóval a határidőn túl teljesítették. A Délmagyarország információi szerint ez volt az oka, hogy a kormány a projekt folytatását nem támogatta.

Ugyancsak elbukta Hódmezővásárhely a 117 kilométeres kerékpárutat is, ami 11 milliárd forintból épült volna meg.

Az önkormányzat hat év alatt csak a kisajátítások feléig jutott el – írja a Délmagyarország.

 

Kiderült, ki lesz Márki-Zay kormánypárti kihívója

Korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy ki lesz a kormánypártok hódmezővásárhelyi polgármesterjelöltje. Grezsa István címzetes főorvos, magyar politikus száll ringbe újra Márki-Zay Péterrel, az ellenzék bukott miniszterelnök-jelöltjével a június 9-én tartandó önkormányzati választáson.

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó:MTI)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.