Balogh Samu azt is megemlítette, hogy hamarosan befejeződik a Határ úti aluljáró felújítása. Az első tervek szerint a befejezés határideje 2023. augusztus vége lett volna, ez módosult 2023. október 31-re, de addig sem fejeződött be. A jelenlegi tervek szerint 2024. április 30-ra készül el a felújítás.
Kerékpáros-fejlesztések
Emellett a kerékpáros-infrastruktúra fejlesztését is kiemelten kezelte a városvezetés, a kabinetfőnök elmondása szerint a főváros teljes területén több milliárd forintot szántak az elmúlt években a bicikliutakra és az ahhoz tartozó kiszolgálóegységek bővítésére.
A főhálózaton 52 kilométer kerékpáros-infrastruktúra létesült, és emellett kialakítottunk 450 kilométernyi olyan mellékhálózatot, ahol forgalomcsillapítással, egyirányú utcák létrehozásával tudtuk biztonságosabbá tenni a kerékpáros és a gyalogos közlekedést
– tette hozzá. Karácsony Gergely kabinetfőnöke lapunk kérdésére válaszolva elárulta, hogy véleménye szerint nem számottevő azon kerékpárutak száma, amelyeket a forgalmi sávokból alakítottak ki.
Erre nincsen konkrét szám, ez az Üllői és Váci út, illetve a Nagykörút kapcsán fordulhatott elő, de a legtöbb helyen igyekeztünk a parkolósávok felhasználásával kialakítani a bicikliutakat, az Üllői úton pedig a 3-as metró felújításának befejezése után zömében az egykori buszsávokat alakítottuk át kerékpársávokká
– emelte ki Balogh, majd hozzátette, rengeteg zöldfejlesztést is végrehajtott a főváros, tavaly őszig több mint 33 ezer új fát ültetett el, és számos természetvédelmi területet jelölt ki.
Emellett közvetlen európai uniós forrásokból három természetvédelmi területet terveznek a jövőben fejleszteni, a III. kerületi Mocsárosdűlőt, a Tétényi-fennsíkot, illetve egy őrmezői, természeti oltalomra érdemes területet is.
Emellett a fővárosi közgyűlés határozataival számos új természetvédelmi területet jelölt ki a városvezetés, például Nagytétényben vagy az Óbudai-szigeten. A nagytétényi Duna-part védetté nyilvánításával ugyanakkor a kerületben élőknek komoly problémáik voltak, ugyanis kiderült, hogy azzal lehetetlenné vált szabadidős létesítmények, többek között csónakházak, kikötők, tűzrakók és bicikliutak létesítése a part közvetlen közelében.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!