Jóval a tetőzés előtt fejezik be a felkészülést, ugyanis a budapesti fővédvonalon kilencméteres magasságig építették ki a szükséges helyeken az ideiglenes gátakat – részletezték a közleményben.
Karácsony Gergely bejelentette, milyen közlekedési változásokkal kell péntektől számolni
Budapesten gyakorlatilag befejeződött az árvízvédelmi felkészülés – közölte a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. csütörtökön az MTI-vel, ugyanezt közölte a főpolgármester is, aki arról is beszélt, milyen fennakadásokra kell számítani péntektől.
A tájékoztatás szerint a Margitszigeten és a Királyok útján csütörtök reggelre csaknem teljes egészében befejeződtek a munkálatok. Még arra is volt idő, hogy ezeknek a gátaknak az oldalsó, kiegészítő megerősítését elvégezzék a biztonság fokozása érdekében.
További Belföld híreink
Az utolsó simításokkal is hamarosan elkészülnek az újpesti téli kikötőnél, a Váci úton, ahol a szivárgások ellen egy körülbelül 300 méteres szakaszon homokzsákokból emeltek egy védvonali megerősítést. A Fővárosi Csatornázási Művek 400 munkatársa és alvállalkozóiktól 250 ember dolgozott éjjel-nappal a gátakon, ezen kívül mintegy 100 kollégájuk a háttérből támogatta a munkájukat – ismertették.
Hangsúlyozták: a vállalat készenléti és figyelőszolgálata szüntelenül járja a gátakat. Ha bármilyen árvízi jelenség – például buzgár, fakadó vagy szivárgó víz – mutatkozna, akkor a készenléti egységek azonnal bevethetők – áll a közleményben.
További Belföld híreink
Budapest teljes mértékben felkészült arra, hogy szombaton fogadja a Duna tetőzését – ezt már a főpolgármester mondta a Facebook-oldalán bejelentkezve. Karácsony Gergely hangsúlyozta: az elmúlt napokban kiépítették az ideiglenes árvízi védelmi rendszereket Budapesten, ezek készültsége már száz százalékos. Közölte azt is, mindent megtesznek azért, hogy a közszolgáltatások működjenek. Az ivóvízellátás is biztonságban van, a Fővárosi Vízművek lezárta azokat az ivóvízlelőhelyeket, amelyeket elöntött a Duna, és "bevédte" azokat, amelyek továbbra is biztosítják az ivóvizet. A víz minőségét folyamatosan ellenőrzik - tette hozzá. A csatornarendszert is fokozottan igénybe veszi az áradás,
Karácsony Gergely szerint biztosan lesznek csőtörések, kellemetlenségek, ugyanis tíz éve nem volt ekkora árvíz.
További Belföld híreink
A főpolgármester ismertette: az áradásnak "legkitettebb" fővárosi terület a Római-part, itt a Királyok útját a Pünkösdfürdő és az Emőd utca között lezárták, a földgátat pedig agyagfallal erősítették meg. Szintén lezárták a Pók utcát, ahol az Aranyhegyi pataknál 2013-ban a legkritikusabb védekezési pont volt. Itt azóta már gát épült, de a védekezés miatt szükségesnek tartották az utca lezárását - magyarázta.
Karácsony Gergely jelezte:
pénteken üzemkezdettől nem áll meg a 2-es metró a Batthyány téren, a 41-es villamos a Krisztina körúton át közlekedik, a 19-es villamos pedig a Lánchíd kihagyásával két szakaszon jár majd.
A főpolgármester azt kérte, bár "ritkán lehet látni azt, hogy a Duna ilyen ereje teljében van", és "tényleg egy fantasztikus látvány", ne bámészkodjanak az emberek a Duna-parton, csak tisztes távolságból nézzék, mert nagy a folyó sodrása és sok uszadékfa van benne.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNagy a gond a MÁV-nál, Győrben a színház egyik előadása is elmarad a késések miatt
Több irányban is késnek a vonatok, az egyes vonalon felsővezeték-szakadás történt.
Több mint tizenötezren érkeztek Ukrajnából szombaton
Volt, aki kapott ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást is.
Reagált az államtitkár Magyar Péterék karácsonyi adományozásról szóló hazugságaira
Az államtitkár tisztázta a Legyél a változás Egyesület adományozási ügyét.
Menczer kontra Magyar: A kormánypártok megvédték politikai közösségüket + videók
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt ígéri, fog még találkozni a Tisza Párt elnökével.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Buszmegállóba csapódott egy autó Debrecenben, több ember megsérült - videó
Veszélyben a 13. havi nyugdíj! Rémes, Magyar Péter tényleg mindent elvenne az idős emberektől?
A szakemberek is lefagytak attól, amit a vadkamera rögzített
Nógrádi György: Ha nem lesz megoldás, a német lakosság fogja kézbe venni a dolgokat + videó
5+1 csillagjegy, amelyekre sosem látott szerencse vár az újévben
A Mol-vezérnek elege lett, fillérekért osztogatták a luxusautókat, már magyar áldozata is volt a vámháborúnak - a legolvasottabb pénz- és tőkepiaci hírek 2024 júliusban
Félelem uralkodik Magdeburgban – exkluzívan nyilatkozott egy helyi magyar nő a lapunknak
A kolbászkirály elárulta a legfinomabb, házi csabai kolbász receptjét
Óriási tüntetés a magdeburgi támadás miatt Németországban + videó
Néhány hónap múlva jogerős ítélet születhet az egyik legrejtélyesebb alvilági leszámolás ügyében
Megingott a Guardiolába vetett bizalom? Haaland válaszolt
Hansi Flick meglepő nyilatkozatot adott a Barcelona újabb veresége után
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezNagy a gond a MÁV-nál, Győrben a színház egyik előadása is elmarad a késések miatt
Több irányban is késnek a vonatok, az egyes vonalon felsővezeték-szakadás történt.
Több mint tizenötezren érkeztek Ukrajnából szombaton
Volt, aki kapott ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást is.
Reagált az államtitkár Magyar Péterék karácsonyi adományozásról szóló hazugságaira
Az államtitkár tisztázta a Legyél a változás Egyesület adományozási ügyét.
Menczer kontra Magyar: A kormánypártok megvédték politikai közösségüket + videók
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt ígéri, fog még találkozni a Tisza Párt elnökével.