Felidézte, hogy Magyarországnak a bizottság döntése alapján 80 milliárd forint bírságot és további napi 400 millió forint bírságot kell fizetnie, amíg nem érvényesíti az uniós menekültügyi szabályokat. Jelezte, hogy ez az összeg a hétszerese annak, amit az Európai Bizottság indítványozott a bíróság számára. Arról is szólt, hogy a magyar és a szerb rendőrség összehangolt tevékenysége nyomán kiszorították a sokszor erőszakos, nemritkán lőfegyverrel rendelkező migránsokat a déli határövezetből, és a migránsok a bosnyák–horvát határ felé indultak.
Ez azt jelenti, hogy az egyes bevándorlók késsel vagy lőfegyverrel is felszereltek, ez is mutatja, hogy az illegális migráció az érintett ország biztonságára veszélyt jelent
– mondta Bakondi György.
Mint jelezte, az európai országok már most is alternatív megoldásokat keresnek a migráció megfékezésére. – Olaszországból Albániába szállítják a menekültkérelmük elbírálásának idejére a migránsokat. Az előző brit kormány pedig Ruandába vitte volna a bevándorlókat, ám az új kormány elállt a tervtől. Rögtön újra is indult a menekültáradat a La Manche csatornán keresztül – közölte.
Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy vélekedett: már az uniós választások eredményén látszott, de a német tartományi választások eredményén is látszik, hogy az európaiak egyre inkább elégedetlenek az EU migrációs politikájával.
Ha Magyarország végrehajtaná az EUB döntését, értelmét veszítené a kerítés, hiszen mindenkit be kellene engedni. Utána pedig hiába születne a kitoloncolásukról döntés, az európai tapasztalatok szerint ez tízből kilenc esetben nem sikerül. Az elmúlt évek terrorista támadásainak végrehajtói között nagy számban voltak olyanok, akiket kiutasítottak, ám mégis maradtak
– tette hozzá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!