Brüsszel sem kér a migránsokból, de Magyarországot továbbra is büntetné

Brüsszel a migrációs politika területén osztogatja a legtöbb büntetést, bár ezzel a problémával a nyugati vezetők alig foglalkoznak, a tagállamoknak pedig nem biztosítanak elég támogatást.

Forrás: Euronews2024. 09. 03. 14:10
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több évre tekint vissza Magyarország és az EU közötti konfliktus a migrációs politika szempontjából. Az Európai Unió Bíróság 2020 decemberében állapította meg, hogy Magyarország nem tartotta tiszteletben az uniós jog szabályait, többek között a nemzetközi védelem megadására és a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszatérésére vonatkozó eljárások területén. A konfliktus idén júniusban csúcsosodott ki, ugyanis a bíróság súlyos ítéletet hozott: 200 millió eurós, tehát közel nyolcvanmilliárd forintos büntetést szabott ki Magyarországra. 

Orbán Viktor miniszterelnök a bíróság döntését felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte. A magyar kormány válaszként bejelentette, hogy Brüsszelnek 800 milliárd forintos tartozása van Magyarországgal szemben, ugyanis ennyibe került a határvédelem az utóbbi tíz évben. Ahogy arról a lapunk is beszámolt, ez az összeg azért volt szükséges, hogy az ország saját és az EU külső határát őrizze, és az erőszakosan, illegálisan, a szervezett bűnözés segítségével Magyarországra bejutni szándékozókat feltartóztassa.

Bakondi György, a miniszterelnök főtanácsadója nemrég úgy reagált:

Ezt a tevékenységet egyrészt nem támogatta az Európai Unió, pedig nyilvánvalóan európai érdek a határőrizet, ezért jogos lenne, hogy legalább 50 százalékát ennek a költségnek térítse meg az Európai Bizottság. Másrészt pedig a bejutás megakadályozásának felszámolása jelzi az igazi szándékát a bizottságnak: meg akarják szüntetni a határellenőrzést, azt akarják, hogy tömegek juthassanak be ellenőrzés nélkül az Európai Unió területére, ahogy ezt teszik 2015 óta.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is megszólalt az üggyel kapcsolatban. Elmondása szerint a kormány jogi lépéseket tesz annak érdekében, hogy a határvédelemmel kapcsolatos költségek miatt érvényesítse igényeit a brüsszeli Európai Bizottsággal szemben. Az ezzel kapcsolatos végrehajtási rendelet a Magyar Közlönyben is megjelent.

Az Európai Bizottság így visszatért a jól bevett szokásához, a zsarolás eszközét használva kijelentette: ha nem fizeti ki Magyarország a migráció megállítása miatt kiszabott 200 millió eurós bírságot, akkor a zárolt uniós forrásokból vonja le az összeget – közölte az Euronews.

Ám a számok nem hazudnak, 2020 előtt az EU Magyarországnak 110 millió eurót utalt határvédelmi, belbiztonsági és migrációs feladatok támogatására, ezen felül a kormány négy alkalommal kért és kapott sürgősségi segélyt, mintegy 27 millió euró értékben. 2021-től kezdődően azonban a bizottság már csak 104 millióval támogatta Magyarországot, annak ellenére, hogy a közel-keleti migrációs nyomás mellett az orosz–ukrán háború okozta menekültválság tovább nehezítette a hatóságok munkáját. Ez az összeg csak töredéke annak, amit a magyar kormánynak a határ védelmére és a tömeges migráció feltartóztatására kellett fordítania.

Korábban Bakondi György és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is nyilvánvalóvá tette, hogy a magyar kormány nem fog változtatni az álláspontján, s amennyiben Brüsszel továbbra is olyan szabályozást akar kikényszeríteni, amely nem teszi lehetővé a migránsok feltartóztatását akkor minden migránsnak felajánlják a magyar határon, hogy az európai eljárásrend betartását követően önkéntesen és ingyenesen Brüsszelbe utazzanak.

 Ám azt még az Euronews is elismeri, hogy a belga főváros sem kér a migránsokból, s az odautaztatásuk „kárára lenne a brüsszelieknek”. 

Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (Forrás: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.