Nem tervez adót fizetni Karácsony Gergely

A főpolgármester nyilatkozataiból egyre inkább úgy tűnik, a politikus szerint nem kötelező, pusztán opcionális az adófizetés.

2024. 12. 09. 6:51
Budapest, 2024. november 27.
Karácsony Gergely főpolgármester. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érdekesen működik Karácsony Gergely észjárása, valamiért azt gondolja, hogy ő megúszhatja azt, amit mindenki másnak kötelező teljesíteni. A Metropol szerint Budapest balliberális főpolgármestere azzal haknizik, hogy áldozati pózba állt, ahogy szokott, és kilátásba helyezte a szolidaritási hozzájárulás teljes összegének meg nem fizetését, emellett a munkavállalói béremelések megvonásának lehetőségével és a szokásos fenyegetőzéssel állt elő, miszerint az alapszolgáltatások veszélybe kerülhetnek. 

Az új Fővárosi Közgyűlés hamarosan tárgyalja majd Budapest 2025-ös költségvetését, és ha nincs egyetértés, akkor elkezdenek kidőlni a csontvázak a szekrényből. 

Emiatt Karácsony már előre sajnáltathatja magát, illetve az állam hibáztatásával terelné el a figyelmet. A főpolgármester korábban is menetrendszerűen helyezte magát áldozati pózba, ha kötelező befizetésekről volt szó. Nem is csoda, hiszen sokan támadták azzal, hogy rosszul gazdálkodott öt évig. Gyakorlatilag kifizetőhelyet csinált a fővárosból, miközben Budapesttel alig-alig foglalkozott, láthatóan szlömösödött a város. Észszerűtlen filléres spórolásokat is bevezetett, miközben egyfajta hitelből – amellyel adósságspirálba vitte a fővárost–, jutalmakkal is kitömte az önkormányzati cégek vezetőit. 

Karácsony Gergely kalkulációja szerint 2025-ben 89 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást akar elsunnyogni, és állítja, ha ezt be kell fizetnie, akkor nem lesz munkavállalói béremelés, ami az alapszolgáltatások működtetését – akár a tömegközlekedést is – kockáztatná, amelyre jövőre 169 milliárdot szán a fővárosi önkormányzat. A kérdés csak az, hogy az új frakciók benyelik-e Karácsony elmúlt öt évét, illetve ennek hozományaként az egyetlenegy fejlesztést, a Flórián téri felüljáró felújítását tartalmazó jövő évi költségvetés tervezetét.

Mert ha Magyarország leggazdagabb városa nem fizet, joggal háborodhatnának fel a hátrányosabb helyzetű önkormányzatok, amelyek működéséhez kulcsfontosságú a Karácsony által elsíbolni tervezett összeg. 

A lap tájékoztatása szerint az önkormányzati szolidaritási hozzájárulást a központi költségvetési törvény állapítja meg, amely szerint azoknak a települési önkormányzatoknak kell hozzájárulást fizetniük, amelyeknél az egy lakosra jutó úgynevezett adóerő-képesség magasabb 22 000 forintnál, azaz az átlagnál lényegesen kedvezőbb anyagi helyzetben vannak. Mivel Budapest a leggazdagabb település országosan, ezért a valóságban Karácsony kötelező feladatainak ellátását nem veszélyeztetheti a hozzájárulás megfizetése.  

  • 2023-ban 724 települési önkormányzatnak kellett összesen 237 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizetnie, ezt kapták meg a hátrányosabb helyzetű települések. 
  • Az idén 848 önkormányzattól szednek be hozzájárulást, amiből összesen 310,6 milliárd forint bevételre számít az állam, amit a hátrányosabb helyzetű települések kapnak meg. 
  • A fővárosi szolidaritási hozzájárulás összege az idei képlet alapján a jelenlegi 75,5 milliárdról jövőre vélhetően 89 milliárdra emelkedik, de a pontos összeg a kormány által benyújtott jövő évi költségvetési törvényből derülhet ki.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.