A Vándortábor Program 9. szezonjának turnusaira a jelentkezési lehetőség január 30-án, csütörtökön 20 órakor nyílik meg. A 2017 óta futó programban már 85 ezren járták meg gyalog, vízen, két keréken vagy épp zarándokolva Magyarország és Erdély legszebb tájait. Az egyhetes nyári táborok júniusban indulnak el, a cél, hogy legalább húszezer gyerek szerezzen egyedülálló turisztikai élményeket – közölte az Aktív Magyarország.
A hagyományosan a programsorozat beharangozására rendezett Vándortábor Konferencián félezernél is több érdeklődő tanár vett részt. A konferencia főelőadójaként Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár mutatta be az idei év újdonságait. 2025-ben már 41 túraútvonal és körülbelül 160 szálláshely közül lehet választani.
A hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyerekek fél áron, tehát 24 500 forintért vehetnek részt a vándortáborokon
– emelte ki Révész Máriusz.
Az államtitkár előadásában rámutatott, hogy az államtitkárságon sokat gondolkodnak azon, hogyan lehetne rávenni a gyerekeket a mozgás megszeretésére. Mint kifejtette, teljesen biztosak abban, hogy ijesztgetéssel, rossz jegyekkel ez nem fog menni, ezért azon dolgoznak, hogy a mozgást sikerüljön élménnyé tenni.
Élmények, kalandok és közösség a természetben megfizethető áron
Az egyhetes, ottalvós táborok célja, hogy a gyerekek felfedezhessék a természet csodáit, élvezzék a mozgás örömét, és közben elsajátítsák az egészséges, környezettudatos életmód alapjait. A program indulása óta 4029 turnusban összesen 85 ezernél is több gyerek élt meg felejthetetlen élményeket valamelyik Vándortáborban.
A Vándortáborok olyan kalandokat kínálnak, ahol a friss levegő, a sport és a közösségi élmények garantáltan kiszakítják a résztvevőket a hétköznapokból.
A gyerekek megtanulják, hogyan állítsanak össze egy hátizsákot többnapos útra, hogyan küzdjék le a saját határaikat, és hogyan dolgozzanak össze a társaikkal. A Vándortábor Program nem csupán egy nyári táborozási lehetőség – egyedülálló turisztikai és közösségi értéket képvisel a fiatalok számára, amely kiemelkedő alternatívát nyújt a képernyők előtt töltött idő helyett.
A táborok részvételi díja 49 ezer forint, ami a szállás és az étkezés mellett a programelemeket, valamint a kerékpárok, kenuk használatát is magában foglalja.
Nem csak gyerekeknek
A tábor nemcsak a diákokat, hanem a pedagógusokat is megszólítja, akiknek kulcsszerepe van a jövő generációjának formálásában. A Vándortábor így nemcsak szórakozás, hanem egyben nevelési eszköz is, a gyerekek közötti kapcsolatok elmélyülése mellett a tanárok és diákok közötti viszony is pozitívan fejlődik. Egyhétnyi közös kaland és kihívás után a résztvevők új perspektívákból ismerhetik meg egymást, és tartós kapcsolatokat építhetnek.
Vándortábort vezetni a tanárok mellett bárkinek van lehetősége, amihez egy vezetői képzésen szükséges részt venni.
Aki elvégzi ezt a képzést, valamint a táboroztatási időszakban vezetőként munkálkodik, az 150 ezer forintos anyagi elismerésben részesül. A táborszervezéshez kapcsolódóan minden segítséget megkapnak a táborvezetők, és egy „Kisokos” kiadvány is készült nyomtatott és digitális kivitelben is.
A 2025-ös nyári Vándortáborokba a jelentkezés a tanárok és a gyerekek számára is 2025. január 30-án, csütörtökön 20 órától indul. Mivel a helyek gyorsan betelnek, érdemes időben regisztrálni a garantált hely biztosítása érdekében. Vándortáborokról minden információ megtalálható az esemény honlapján.