Kicsit vicces, hogy a demokraták mindig ehhez az eszközhöz nyúlnak: kitiltanak például Amerikából vagy letiltanak a Facebookról, ha más a véleményed vagy politikai szempontból nem vagy nekik kellemes – írta közösségi oldalán Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte, a baloldaliak láthatóan nem bírják elviselni, ha valakinek más a véleménye, vagy ha harciasan ki is áll mellette érvekkel, tényekkel.
Deák Dánielt tiltották ki az ATV műsorából
Egri Viktor, az ATV vitaműsorának vezetője kerek perec kijelentette, hogy többet nem fogja meghívni Deák Dánielt, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjét.

Én mindig is nyitott voltam a politikai vitákra, rengeteg vitaműsorban részt vettem már. Adás előtt mindig felkészülök, kinyomtatom magamnak a jegyzeteimet, viszek magammal ábrákat és grafikonokat is. Ezt azért teszem, mert szeretek felkészült lenni, és nem szeretném azt, hogy olyan állításokat fogalmazzak meg, amelyek nincsenek alátámasztva tényadatokkal. Ez történt tegnap is. A műsor több pontján az ellenzéki vitapartnerek kérdezték, hogy mivel tudjuk az állításainkat alátámasztani, és rögtön mutattuk az ábrákat vagy mondtuk az adatokat
– írta Deák, majd kijelentette, láthatóan ez nem tetszett a vitapartnereinek, hiszen tudják, hogy a szokásos balos lózungok kevesek lesznek egy ilyen helyzetben. A szakértő kijelentette,
vissza lehet nézni akár a januári ATV Csatt vitát, ami alátámasztja: ha a vitapartnerek megadják az alapvető tiszteletet, akkor én is megadom. Ha nem személyeskednek, én sem személyeskedem. Ha nem vágnak közbe, akkor én sem vágok közbe. Ez sajnos tegnap már az adás első felében felbomlott. Miután a Magyar Hangos Dévényi István elkezdett propagandázni arra, hogy tényadatokat soroltunk a turizmus kapcsán, sajnos én is kénytelen voltam keményebben válaszolni, és szembesíteni azzal, hogy talán kisebb lehetne az arca azután, hogy az általa képviselt újság robbantotta ki a 2024-es év legnagyobb álhírbotrányát, a szír repülőgépről szóló kamu történetet.
Deák Dániel elmondta, azzal sincs gondja, ha Egri Viktor, a műsor házigazdája is vitapartnerként tekint magára, és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Egri Viktor csak a vita hevében akart nagyot mondani.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Erre számíthat a hétvégén, ha tervez otthonról kimozdulni
Itt ez, ott az, amott amaz.

Javítóintézetis lányokat futtatott az igazgató és élettársa + videó
A gyanú emberkereskedelem és kényszermunka, valamint közfeladati helyzettel visszaélés.

Tragédia a fészekben: öt kis gólyát lökött földre a betolakodó
A betörők a szülőket is elüldözték a fészekből.

Előre megtervezett akció volt Karácsonyék csődje?
A törvény betartása nem politikai vita tárgya, hanem kötelesség.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Xerxész sátra

Kroos nem hiszi el, mi történik, a Real beleköpne a Liverpool levesébe

Fel ne vedd, ha téged is erről az előhívószámról hívnak, egy magyar férfinek 17 millió forintja bánta

Magyarország talán legszebb kastélya: új tulajdonosa lehet – ezt most már Lázár János is tudja

Eddig titkolta Törőcsik Franciska, most végre megmutatta: a rajongók szóhoz sem jutottak!

Szijjártó Péter: nekünk, magyaroknak Orbán Viktor a jövő + videó

Döbbenet és segítő kéz – az MLSZ reagált a 18 éves futballista halálára

Tolna vármegyei csoda: Dombóvár játszik a Dombóvár ellen a kupadöntőben

Óriási demokrácia-ellenes bűncselekmény Lengyelországban, lebukott Tusk

Dennis Ross: Szenvedélyesen szeretem magyar örökségemet

Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt

Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Erre számíthat a hétvégén, ha tervez otthonról kimozdulni
Itt ez, ott az, amott amaz.

Javítóintézetis lányokat futtatott az igazgató és élettársa + videó
A gyanú emberkereskedelem és kényszermunka, valamint közfeladati helyzettel visszaélés.

Tragédia a fészekben: öt kis gólyát lökött földre a betolakodó
A betörők a szülőket is elüldözték a fészekből.

Előre megtervezett akció volt Karácsonyék csődje?
A törvény betartása nem politikai vita tárgya, hanem kötelesség.