Mint jelezte, a kormánybiztos feladata, hogy utazzon az Egyesült Államokba és az összes dokumentumot túrja fel az elmúlt tíz évből, kérjen el minden adatot, ami Magyarországra vonatkozik.
Egy külföldi állam dollármilliókat költött arra, hogy a demokratikusan megválasztott magyar kormányt megbuktassa
– mondta Kocsi Máté, hozzátéve: erre honfitársainkat bérelték fel.
Jelezte, hogy ez egy politikai és médiakorrupciós hálózat, amit fel kell tárni, tudni kell, hogy melyek azok a médiafelületek, amelyek kaptak pénzt, hogy itthon politikai tevékenységet végezzenek, melyek azok a civil szervezetek és önmagukat függetlennek mondó szervezetek, amelyek kaptak amerikai dollárokat, és kik azok az aktivisták, akik ebben részt vettek.
A frakcióvezető kiemelte, az elmúlt tíz évre visszamenőleg mindent szeretnének látni, a kormánybiztosnak pedig az lesz a dolga, hogy rendszeresen tájékoztassa a kormányt a megismert adatokról. Hozzátette: a nyilvánosság széles köre előtt kell ezt a vitát lefolytatni, tehát minden adatot nyilvánosságra fog hozni a kormánybiztos.
Minden olyan tényt tudniuk kell a magyaroknak, amely a magyar szuverenitásvédelméről vagy annak megtámadásáról szól
– fogalmazott Kocsis Máté.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!