Hétfőn tárgyalja az Országgyűlés igazságügyi bizottság a gyülekezési törvény szigorítását célzó törvényjavaslatot.
Újabb részletek: így tiltaná be a pride-ot a Fidesz
Arcfelismerő szoftvert is használhatnak majd a rendőrök.

A módosítás célja
a gyülekezési jogról szóló törvény kiegészítése azzal, hogy tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért.
Szabálysértés, pénzbírság, arcfelismerő szoftver
A frissen benyújtott javaslat szerint a jövőben szabálysértést követ el, aki a gyülekezési hatóságot félrevezetve tiltott gyűlést tart meg, illetve ilyen gyűlésen – a rendőrségnek a gyűlés helyszínen megtett, a gyűlés tilalmazott jellegéről való kifejezett tájékoztatása ellenére – részt vesz. Ráadásul
a rendőrség arcfelismerő szoftvert is használhat a résztvevők beazonosítására, és a szabálysértésért pénzbírságot szabhat ki.
Azt is meghatározták a kormánypárti beterjesztők, hogy a kiszabott pénzbírságot nem lehet közérdekű munkával vagy szabálysértési elzárással kiváltani, és az így befolyt összeget a gyermekvédelem céljaira kell fordítani.
Ismert, Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszédében azt hangoztatta, Magyarország öt nagy csatában áll jelenleg Brüsszellel szemben, ennek részeként említette az LMBTQ-mozgalomhoz kapcsolódó pride felvonulást is. A kormányfő azt tanácsolta:
„Írjuk bele az alkotmányba: az ember vagy férfi, vagy nő, és pont”,
továbbá azt mondta: „Azt javaslom, a pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.”
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Végigsöpört a jégeső a Balaton környékén
Gyorsan jött és gyorsan ment a vihar.

Még el sem fogadták, de már tüntettek a törvény ellen
A szokásos baloldali tüntetők szólaltak fel.

Külföldről rendelte a drogot, lebukott a csomag a reptéri ellenőrzésen
A NAV tett feljelentést a postai küldemény miatt.

Eltűnt egy négyéves kisfiú Baranyában
Az egész falu keresi.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ez a százforintos akár 2000 eurót is érhet – nézd meg a sajátodat!

Megható pillanat: testvérével találkozott a beiktatás után XIV. Leó pápa + videó

Új milliárdosa van Magyarországnak: elvitte valaki a lottó főnyereményét

Ennyi volt: most már tényleg kivonul Magyarországról az osztrák multi – ez áll a háttérben

Heti szerelmi horoszkóp május 19-25.: a szingli Kos párra találhat, a Skorpió ingerlékeny lehet

Durván megfenyegette a revolutosokat az adóhatóság

Kiderült Polgár Tünde féltve őrzött titka, jönnek ki a fényre az Orbán-gyűlölők

A paksi kapus kiállítása sem volt elég a bennmaradásért küzdő Debrecennek

Két piros lap a Real Madrid meccsén, otthon kapott ki a Barcelona

Az ukrán hírszerzés szerint Oroszország beveti a Jarsz rendszert

Sokkoló videó került elő a Magyar Kupa-döntőn hibázó bíró reakciójáról

A paksi kapus kiállítása után történelmi eredmény született Debrecenben + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Végigsöpört a jégeső a Balaton környékén
Gyorsan jött és gyorsan ment a vihar.

Még el sem fogadták, de már tüntettek a törvény ellen
A szokásos baloldali tüntetők szólaltak fel.

Külföldről rendelte a drogot, lebukott a csomag a reptéri ellenőrzésen
A NAV tett feljelentést a postai küldemény miatt.

Eltűnt egy négyéves kisfiú Baranyában
Az egész falu keresi.