Komoly társadalmi felháborodást keltett az az ajkai ügy, amelyben egy hétköznapi iskolai konfliktus végül bántalmazásba torkollott – írta az Origo a veol.hu nyomán.

(Fotó: Pixabay)
Bántalmazás az utcán, egy apa lépte át a határt
A bántalmazás előzménye egy iskolai nézeteltérés volt, amelyről a férfi a saját fiától szerzett tudomást. A rendelkezésre álló információk szerint a szülő ezt követően a városban találkozott a másik érintett fiatallal, majd indulatból többször ököllel megütötte.
A támadás következtében a fiú megsérült, arca vérezni kezdett. Az elkövető a történtek után elhagyta a helyszínt.
A sértett orvosi ellátásra szorult, sérülései azonban nyolc napon belül gyógyulónak minősülnek. A történtek után a fiú kérte az elkövető felelősségre vonását.
Az ügyészség az ügyben már benyújtotta indítványát és felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kezdeményezte. A végső döntést a bíróság hozza meg.
Máshol történt iskolai konfliktus
Egy németországi iskolában vita bontakozott ki a bevándorló hátterű muszlim és a keresztény tanulók között. A konfliktus oka az volt, hogy a ramadán (böjti hónap) idején egyes muszlim diákokat zavarta, hogy nem muszlim társaik a szünetekben ettek. Ezért azokat, akik nem böjtölnek, arra kérték a tanárok, hogy inkább titokban egyenek.
(Borítókép: Shutterstock)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!