Lezárult egy 106 millió forintos, uniós támogatásból megvalósított fejlesztés a Békés vármegyei Tarhoson − közölte az önkormányzat.

A Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) Plusz keretéből elnyert összegből a Békési út mellett haladó kerékpárút 560 méteren továbbépült, így a Kossuth utcától egészen a temetőig biztonságosan el lehet kerékpározni.
Emellett a csapadékvíz-elvezető rendszert is korszerűsítették 450 méteren, valamint zárt és nyílt csatorna is épült az egyik utcában. A zárt csatornának köszönhetően a rendezvénytéren és környékén, valamint az óvoda előtt több parkolót alakíthatnak ki − közölte Kürti Sándor (Fidesz–KDNP) polgármester.
Hozzátette, hamarosan kezdődik az erdészház, a régi diáküdülő komplex fejlesztése, bővítése és felújítása, amelyhez már kiválasztották a kivitelezőt.
A település a partiumi Borosjenővel közösen nyújtott be pályázatot az úgynevezett Interreg programra. A gesztor Borosjenőn a településen található erődítmény felújítását, míg Tarhoson az erdészház fejlesztését végzi el az elnyert támogatásból.
Kónya István (Fidesz–KDNP) tanácsnok, a Békés Vármegyei Önkormányzat területfejlesztési bizottságának elnöke a Facebook-oldalán közölte: a mintegy 700 lelkes községbe a TOP és a Vidékfejlesztési program keretében több mint 760 millió forint támogatás érkezett.
Hozzátette, az önkormányzat a Magyar falu program keretében új kisbuszt szerzett be a tanya- és falugondnoki szolgálat számára. A korábban használt kisbusz pedig a község erdélyi testvértelepülésén, Marosfőn teljesít majd szolgálatot a helyi önkéntes tűzoltó-egyesületnél.
Ácson óvodát újítottak fel a kormány támogatásával
Felújították Ácson a 30 éve épült Bóbita Óvodát 255 millió forintos beruházással − közölte a Komárom-Esztergom vármegyei közgyűlés elnöke.

Popovics György (Fidesz–KDNP) megyei közgyűlési elnök tájékoztatása szerint a vármegyei önkormányzat által koordinált TOP Plusz fejlesztési programban korszerű tetőteret alakítottak ki, új nyílászárókat építettek be, megújították a homlokzati hőszigetelést, valamint a csoportszobák burkolatát.
Az önkormányzat a fejlesztés következő ütemében két csoportszobával szeretné bővíteni az intézményt. Erre azért van szükség, mert a térség gazdasági fejlődésének köszönhetően a Komárom és Győr között fekvő település állandó lakosainak száma folyamatosan növekszik; két évtizede nem volt ilyen nagy az óvodások és a bölcsődések száma − közölte.
A közgyűlés elnöke elmondta, a vármegyében a TOP és TOP Plusz programok keretében 37 helyszínen zajlottak bölcsődei fejlesztések, illetve építések összesen hétmilliárd forint értékben, továbbá 41 településen fejlesztették az óvodákat, mintegy hatmilliárd forint ráfordításával.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!