– Épségben és sértetlenül megérkeztek Kecskemétre a NATO iraki tanácsadó és kiképző missziójában szolgáló magyar katonák – jelentette be a Honvéd Vezérkar főnöke, Böröndi Gábor vezérezredes csütörtökön. Ők azok a magyar honvédek – más nemzetek katonáival együtt –, akiket azután vontak ki Bagdadból, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete meghatározatlan időre felfüggesztette a küldetést a biztonsági helyzet kiéleződése miatt.

Mint mondta, a katonák szállítását Irakból a NATO saját szervezésben tervezte és végezte, Törökországból pedig a honvédség repülőgépe hozta őket haza.
A NATO-misszióban részt vevő tagállamok közösen és egyhangúlag döntöttek úgy, hogy gyakorlatilag teljes egészében kivonják a Bagdadban állomásozó több száz katonát, mert a rendkívül veszélyessé vált biztonsági helyzetben nem tudják ellátni feladataikat. A kivonás ideiglenes, a helyzet javulásával a katonák visszatérhetnek Bagdadba.

A Honvéd Vezérkar főnöke kiemelte: a kivonásról hozott politikai döntést katonai oldalról gyorsan, szervezetten és a szövetségesekkel szoros együttműködésben hajtotta végre a honvédség. A kivonási műveletek gyors és sikeres megvalósítását több alakulat fegyelmezett, pontos és jól begyakorolt együttműködése tette lehetővé.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!