– Az idei kötcsei találkozó jelmondata: „Az idő igaz, s eldönti, ami nem az.” Miért ezt választották?
– Mert az időnek van egy különös tulajdonsága: felszínre hozza az igazságot. Leleplezi a hazugságot, a hamis nagyságot és az érdemtelen tiszteletet. Ami valódi teljesítmény, az megmarad; ami csak pillanatnyi politikai konstrukció, arról előbb-utóbb kiderül, hogy micsoda. Magyar Péter példája ebből a szempontból különösen érdekes. Az elmúlt tizenhat év jelentős részében az Orbán-korszak támogatója és haszonélvezője volt. Én magam is emlékszem, hogy az évértékelőkön külön figyelnünk kellett arra, hogy a kérésének megfelelően az első, csakis a legelső sorban legyen ülőhelye.

Ráadásul személyében sok mindent megtestesített abból is, amit utólag joggal lehet a nemzeti együttműködés rendszere bűnének, gyarlóságának nevezni. Éppen ezért különösen méltánytalannak érzem azt a politikai hitvallást, amelyet ma a Tisza Párt képvisel, és amely lényegében azt mondja: a múltat végképp eltörölni. Voltak hibáink, gyengeségeink, és ezekkel szembe is kell néznünk. De közben tizenhat év alatt olyan országépítés zajlott Magyarországon, amelynek eredményeit egyszerűen nem lehet kitörölni a történelemből. Kötcse idei jelmondata ezért számomra a történelmi távlatról szól. A jelen indulatai elmúlnak, a napi politikai zaj elcsendesedik, és végül az idő mond ítéletet emberről és teljesítményről.
– Ez lesz a 25. találkozó. Mit jelent Kötcse a polgári oldal életében?
– Állandó és biztos pontot. A rendelt időben és térben történő találkozást. Elnézést, ha egy pillanatra emelkedettebben fogalmazok, de szimbolikus a hely és történelmi a szellem is. Elég végignézni azokon, akik az elmúlt negyedszázadban megfordultak Kötcsén: Mádl Ferenc, Csoóri Sándor, Makovecz Imre, Nemeskürty István, Jókai Anna, Kerényi Imre, Tellér Gyula – és még nagyon sokáig sorolhatnám. Erős ajánlás ez. Többet mond minden szónál. Közben kormányok jöttek-mentek, megváltozott körülöttünk a politika, a nyilvánosság, a kultúra, lassan egy egész nemzedék nőtt fel. Kötcse pedig maradt. Kötcse igaz és örök.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!