Nyissuk ki az ablakot! – ennyit tud javasolni a BKK arra az esetre, ha a kánikulai napokon azt tapasztalnánk, hogy egy-egy buszon nem működik a légkondicionáló.
Márpedig sok esetben nem működik, erre június közepén figyeltünk fel, ezért tesztelni kezdtünk olyan buszjáratokat, amelyek hosszan szelik át a várost: az 5-ös, a 105-ös és a 7-es buszcsalád járműveit. Megfigyelésünk szerint a legforróbb kánikulai napokon is rendszeresen fordult elő, hogy a busz – elsősorban az észak-pesti, külvárosi szakaszokon – légkondicionálás nélkül közlekedett.

„A BKV autóbuszain a klímaberendezéseket – még tavasszal, a nyári szezon előtt – átvizsgálták, épp azért, hogy a hőségben is képesek legyenek biztosítani a kellő komfortot. Emellett rendszeresen, a klímaberendezés gyártójának utasításai alapján is elvégzik a berendezések karbantartását, tisztítását, a szűrők és egyéb alkatrészek cseréjét. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a BKV autóbuszainak jelentős része elöregedett. Sajnos már az elmúlt években is azt tapasztalták, hogy a 15-20 éves járművek klímaberendezései még a lehetséges maximális odafigyelés mellett is gyakran meghibásodnak vagy rosszabb hatásfokkal üzemelnek, mint az elvárható lenne. Több járműnél csak a légkondicionáló berendezések teljes cseréje jelentene megoldást. Azonban egy ilyen beruházás egy idős, kivonás előtt álló jármű esetében gazdaságilag nem indokolható. Ráadásul a megvalósításhoz szükséges – egyébként is rendkívül szűk – forrásokat egyéb, ennél fontosabb karbantartási feladatoktól kellene átcsoportosítani” – válaszolt megkeresésünkre a BKK sajtóközpontja.
Lapunk információi alapján nemcsak karbantartási, hanem üzemanyag-gazdálkodási megfontolások is állnak a légkondicionálás mellőzésének a hátterében, ugyanis a berendezések használata növeli a buszok gázolajfogyasztását. Ami a városvezetés elöregedett járműparkra vonatkozó állításait illeti: a Tarlós István-féle városvezetés 2010-ben egy elképesztően leromlott járműparkkal vette át a fővárosi tömegközlekedési céget. A két ciklus alatt a járműállomány folyamatosan új buszokkal frissült. Csak 2013-ban 150 új Mercedes-Benz Citaro érkezett, de érdemes megemlíteni azokat is, amelyeket még a Tarlós-vezetés vásárolt meg, de Karácsony Gergely adott át 2020–2021-ben. Továbbá azt, hogy a Karácsony-féle városvezetés eddig egyetlen, mindössze néhány darab buszra szóló tendert írt ki, amelynek a győzteséről kiderült, hogy egy kamucég. Ám a beszerzés elsősorban azért keltett botrányt, mert amíg a főváros lehívhatott volna újabbakat a Tarlósék által megszerzett új buszokból, a Karácsony-féle városvezetés inkább használt buszok beszerzése mellett döntött, annak ellenére, hogy megvolt a fedezet az új buszokra. Ezzel szemben a kormány ez évben is 3,2 milliárdot költ fővárosi buszbeszerzésre, és az elmúlt évben, valamint idén újabb 64 modern buszt szerzett Budapestnek, miközben az agglomerációs közlekedésfejlesztést is támogatja.
Budapest baloldali vezetése nem csak a buszok esetében preferálja használt, elavult járművek beszerzését. Karácsony Gergely legutolsó teljhatalmú döntése értelmében Frankfurtból vásárolna a BKV 20-30 éves villamosokat.
Amennyiben évek múltán mégis megérkeznének a Siemens gyártmányú járművek, azontúl, hogy alacsony padlósak, más komfortjavulást nem fognak jelenteni az utazóközönségnek, ugyanis nincs bennük klímaberendezés.
Lapunk értesülései szerint hiába állítja a BKV, hogy megoldható a koros járművek nyári hűtése, a gyártó Siemens 2006 és 2014 között többször is vizsgálta a frankfurti közlekedési vállalat kérésére a korszerűsítést, de végül nem vállalta a berendezések beszerelését a vázszerkezet tartókapacitásának a végessége miatt.